A Nílus nyugati partján, Luxorral szemben elhelyezkedő halotti templomot Kr.e. 1200 táján egy pusztító erejű földrengés rombolta le. Ekkor omlott le az a két kvarcitszobor is, amely száz méterrel a III. Amenhotepet ábrázoló Memnón-kolosszusok mögött a második pülön kapuját őrizte. Az eredeti helyére most visszakerült szobor a páros északi tagja, díszes trónján ülve ábrázolja a fáraót, jobb oldalán főfelesége, a szépséges Tije áll. A nagyon gondosan kidolgozott műalkotást egy hatalmas kvarcittömbből faragták, amelyet a Kairó melletti Gebel el-Ahmar-i kőfejtőből szállítottak Luxorba - írja a Luxor Times. A halotti templomot 1998 óta tárják fel egyiptomi és európai régészek. A Nílus hordalékával betemetett északi szobrot 2002-ben fedezték fel, feltárása 2004-ben fejeződött be, majd többéves állagmegóvás és helyreállítás következett. Az ókori műalkotást már részlegesen visszahelyezték a szobortalapzatra, a térde, mellkasa és feje a következő szezonban kerül a helyére. Jövő tavasszal helyezik vissza a szoborpáros déli tagjának töredékét is.II. Amenhotep (Kr.e. 1402 és 1364) a XVIII. dinasztia 9. uralkodója, az óegyiptomi birodalom egyik legbefolyásosabb fáraója, Tutanhamon nagyapja. Uralkodása alatt Egyiptom élénk kereskedelmi kapcsolatokat tartott fenn a Földközi-tenger keleti medencéjének népeivel, országlását monumentális épületek, köztük a luxori templomkomplexum, valamint a karnaki templomegyüttes jelentős része és szobrok sokasága fémjelzi.
Visszaviszik eredeti helyére III. Amenhotep óriásszobrát
Visszakerül eredeti helyére, III. Amenhotep halotti temploma elé a fáraó egyik grandiózus kvarcitszobra.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.