Husszein Rasid, az iraki Régészeti Hivatal vezetője szerint a templomot Kr. e. 2500 táján emelték. A Tel Abu Tabír régészeti helyszínen iraki és olasz régészek folytatnak ásatásokat, akik a szentély egyik falát, valamint az adott korból származó több sírt is feltártak - olvasható a The Archaeology News Network régészeti hírportálon.Mint Huszein Rasid elmondta, több mint húszéves szünet után három külföldi régészeti expedíció is kapott engedélyt iraki ásatásokra. Amerikai archeológusok délen, Násziríja városa mellett folytatnak feltárásokat, ahol a legtöbb mezopotámiai építészeti emlék található. Egy további olaszországi expedíció pedig Asszíria második fővárosát, a Ninivétől délre eső Kalhut tárja fel.Ur ókori sumér város, a bibliai hagyomány szerint ez volt Ábrahám szülővárosa. A több mint ötezer éve alapított várost az Eufráteszből induló csatorna vette körül, így a Perzsa-öböl legnagyobb forgalmú kikötőjeként ellenőrizhette a folyó kereskedelmét.
Ősi sumér templomot kutatnak a régészek Urban
4500 éves sumér templomot tártak fel Irak déli részén Ur városában.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.