A Brazília közép-keleti részén fekvő Lapa do Santo barlang falára karcolt figura a feltételezések szerint 10-12 ezer éves lehet. A szakemberek "kanos kisembernek" nevezték el, túlméretezett nemi szerve miatt. A kőkarc valószínűleg valamilyen termékenységi rituáléhoz kötődik - hangoztatta Walter Alves Neves, a Sao Paoló-i Egyetem régészcsoportjának vezetője. A csoport még 2009-es kutatásai során talált rá az emberkét formáló rajzra, de csak most tette közzé felfedezését a PLoS One tudományos folyóiratban."Ez azt mutatja, hogy mintegy 11 ezer évvel ezelőtt a kővésés művészetének egy igen változatos formája létezett Dél-Amerikában, ezért az ember valószínűleg jóval korábban érkezett a kontinensre, mint azt általánosan feltételezik" - idézte Nevest a The Daily Telegraph brit napilap honlapja.A kinyújtott kézzel ábrázolt pálcikafigura mintegy 25 centiméter a fejétől a lába végéig, és 17 centi széles, fallosza 5 centiméteres, majdnem akkora, mint a férfi balkeze. A karbonos kormeghatározás és más vizsgálatok azt jelzik, hogy 10-12 ezer éves.A térség barlangjaiban a régészek emberi maradványokat találtak, továbbá kőből és csontból készült eszközöket, tűzhelyből származó hamut, vadállatokból és gyümölcsökből származó élelmiszermaradékokat. Ebben a térségben találták meg korábban Dél-Amerika legrégebbi emberi csontvázát, a Luzia névre keresztelt 20 éves nő maradványait.Arcának rekonstrukciója azt mutatta, hogy Luzia morfológiája majdnem azonos az ausztrál őslakosokéval, ami megkérdőjelezi azt az elméletet, amely szerint ázsiai eredetű emberek népesítették be először Amerikát a Bering-szoroson keresztül.Fotó a különös "barlangrajzról" itt.
Kőbe vésett pálcikaember írhatja újra az ember történelmét
Egy brazíliai barlangban felfedezett, kőbe vésett pálcikaember valószínűleg a kőművészet legkorábbi darabja az amerikai kontinensen, ami azt jelezheti, hogy az ember korábban telepedett be az Újvilágba, mint eddig gondolták.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.