A csütörtökön szabadon engedett, 12,25 kilogrammos jószág ollói akár egy ember karját is szét tudnák roppantani - mondta Elaine Jones, a helyi tengerkutatási minisztérium munkatársa. A Rocky névre keresztelt egyméteres hím példány a múlt héten akadt fent egy rákhálón a part menti, Cushing nevű falunál.A homáróriást a West Boothbayben működő Maine Állami Akváriumba szállították. A halásznak megtiltották, hogy megtartsa a különleges állatot. Jones szerint a Rockyhoz hasonló méretű homárok pontos korát nem tudják megállapítani a kutatók.Az intézmény laboratóriuma szerint az államban még soha nem fogtak ki ennél nagyobb példányt. A Guinness Világrekordok szerint a világ eddigi legnagyobb homárja húsz kilogrammos volt, és 1977-ben fogták ki a kanadai Új-Skócia partjainál.AP / Maine State AquariumA helyi homárhalászok a tavalyi évben rekordmennyiségnek számító 45,4 tonnányi zsákmányra tettek szert, részben az olyan ragadozók túlhalászása miatt, mint a foltos és a közönséges tőkehal.
Fotó: óriáshomárt fogtak Amerikában, de elengedték
Visszaengedték az Atlanti-óceánba az északkelet-amerikai Maine állam partjainál kifogott eddigi legnagyobb homárt.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.