A téli tavak életét hosszú évtizedekig egész Európában nem kutatták, mert azt tartották, hogy "alszik", holott a jég alatt igenis érdekes dolgok történnek - mondta Vörös Lajos, a limnológiai intézet hidrobiológiai osztályának vezetője. A tihanyi intézet meglepő eredményekre jutott a téli Balaton tanulmányozása során: a jég alatt mikroszkopikus lények élnek, amelyek karácsonykor szaporodnak, és márciusra el is tűnnek a tóból.A tihanyi tudósok a téli tavak élővilágának kutatásában Európában az élen járnak. Az intézetben szimultán körülmények között vizsgálták az egysejtű algák és más téli élőlények viselkedését, például hogy miként reagálnak a jég alatti sötétségre, milyen a hőmérsékletük, az anyagcseréjük, hogy építik a fotoszintézis során testükbe a környezetből a szén szervetlen vegyületeit - ismertette az osztályvezető.MTISomogyi Boglárka tudományos munkatárs, a kutatás egyik résztvevője hozzátette: a 2005-2006 telén kezdődött kutatás során több új algafaj jelenlétét mutatták ki a Balatonban. A Duna-Tiszta közötti szikes tavakban végzett mérések során egy addig teljesen ismeretlen algafajra bukkantak.A különböző algafajok nyáron és télen megtalálhatók a vízben, de télen egészen más fajok, mint nyáron - magyarázta Somogyi Boglárka. A kutatók méréseket végeztek az téli algák szervesanyag-termelésére, és meglepő eredményre jutottak: a három mikrométernél is kisebb algák termelik a planktonikus szervesanyag-termelés több mint felét télen, a jelentőségük tehát igen nagy - jegyezte meg a kutató.A kutatás eredményeit 2008-ban az első, a tavak téli világával foglalkozó nemzetközi konferencián Finnországban ismertették a tihanyi kutatók. Arról, hogy mi a téli tavak élővilága kutatásának gyakorlati haszna, Somogyi Boglárka azt mondta: segítenek megérteni, mi történik a jég alatt. A téli tavakban zajló folyamatok megismerésével megelőzhető például a halastavakban a halpusztulás.A tihanyi intézetben kedden működés közben mutatták be Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (MTA SZTAKI) által kifejlesztett digitális holografikus mikroszkópot, amelyhez a limnológiai intézet tapasztalatait is felhasználták.
Különleges dolgok történnek a téli Balatonban
Rendkívül hasznos, különleges algafajok élnek a Balatonban - derült ki kedden egy kísérlet során a Magyar Tudományos Akadémia Tihanyi Limnológiai Intézetének kutatásaiból.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.