Anita Hollishead, a Lincolni Egyetem konzerválási és restaurátor szakának mesterkurzusának hallgatója akkor figyelt fel a "sellőre", amikor a Buxtoni Múzeumban dolgozott - olvasható a BBC News hírei között.lincolnschoolofart.com"Úgy véljük, hogy a 19. század közepéről származhat, nagy valószínűséggel Japánból, vagy más térségbeli országból érkezhetett. A távol-keleti halászok nagy számban állítottak elő 'sellőket', amelyekre jelentős kereslet mutatkozott. Sokan úgy vélték, hogy valódi lények, s igazi attrakciónak számítottak Londonban a 19. század közepén" - magyarázta Anita Hollishead.A Lincolni Egyetem kutatói röntgenvizsgálatnak vetették alá az "emberi" felsőtesttel és halfarokkal rendelkező "leányt", amelyről kiderült, felsőteste fából és drótból készült vázra épült. "Fogazatát csontból faragták, szemei pedig nagy valószínűséggel kagylókból készültek" - vélekedett Anita Hollishead.A kutatócsoportnak már sikerült megállapítania, hogy a "hableány" hajkoronája emberi hajból készült, további DNS-vizsgálatok során pedig most arra keresik a választ, hogy milyen halfajta "kölcsönözte" a "sellő" alsótestét.A "hableánynak" 1982-ig párja is volt, a "férfisellő" jelenleg a londoni orvostörténeti intézet gyűjteményét gazdagítja. A "hableány" és a "férfisellő" azonban ismét találkozhat, ugyanis az "ifjút" kikölcsönzik a Buxtoni Múzeum és Művészeti Galéria március 19. és május 13. között megrendezendő időszaki kiállítására.
Titokzatos sellőt vizsgálnak Angliában
A Buxtoni Múzeum és Művészeti Galéria tulajdonában lévő "sellő" eredetét kutatják a Lincolni Egyetem tudósai, akik röntgen- és DNS-vizsgálatok segítségével próbálnak fényt deríteni a furcsa teremtmény titkára.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.