A Speechify, miután települt a gépünkre, pillanatok alatt „megtanítja” a Google-t és a kisebb-nagyobb oldalakat arra, hogy megértsék a kimondott szavakat. Ha fellépünk ezekre az oldalakra, láthatjuk, hogy a keresőmezőjükben megjelent egy pici mikrofon ikon, amely jelzi, szavakkal is kereshetünk. Ha rákattintunk erre az ikonra, megjelenik egy kis ablak, s már diktálhatunk is. A keresőmezőben pedig láthatjuk, hogy jól ismerte-e fel a kereső azt, amit mondtunk. A részletekért kattintson a techline.hu cikkére!
Megérti a kereső, ha beszél hozzá
Egy ügyes Chrome-kiegészítőnek köszönhetően azonban már a beírással sem kell fáradnunk, elég, ha szépen érthetően, angolul kimondjuk a keresőkifejezést, s máris indulhat a kutakodás.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.