A pert indító írók között van a kelet-ázsiai ország leghíresebb bloggere, Han Han és a Man Ázsia irodalmi díj korábbi jelöltje Murong Hszüe-cun (Murong Xuecun) - írja a caixin.com kínai internetes portál.Az írók a Kínai Írott Művek Szerzői Jogi Társaságának égisze alatt 37 mű szerzői jogainak megsértése miatt kezdeményeztek eljárást a cég ellen a pekingi másodfokú bíróságon, mondván az írások ingyen letölthetők az Apple Store-on, a vállalat virtuális áruházán keresztül. Kárpótlásként összesen 11,91 millió jüant (466 millió forint) követelnek.A csoport, más szerzők kezdeményezésére, korábban a Google és a kínai megfelelőjeként emlegetett keresőóriás, a Baidu ellen is hasonló panaszokkal élt. A tömörülés nyomására a Google hívatalosan bocsánatot kért az íróktól, a Baidu pedig a több mint 40 érintett szerző 2,8 millió művét törölte találatai közül."Az Apple Store felhasználói nem tudják, mely könyvek legálisak, melyek illegálisak, így akaratuk ellenére is kalózpéldányokat rakhatnak virtuális kosarukba. Egy-egy toplistás könyvet átlagosan egymilliónyian töltenek le, ez az egyes írók számára körülbelül egymilliárd dollár veszteséget jelent" - mondta a szövetség szóvívője, Pej Cse-cseng (Bei Zhicheng).Augusztusban egy kínai író, Csou Csin-taj (Zhou Jintai) már beperelte a vállalatot, mire válaszul regényét a vállalat levette az ingyen letölthető művek közül, hivatalos döntés az ügyben azóta sem született.A kínai internethasználók száma 2011 június végén meghaladta a 485 millió főt. Az onlájn társadalom növekedésével az elektronikus könyvek is egyre népszerűbbek, a becslések szerint 2010-ben 121,2 millió fő olvasott e-könyvet, háromszor annyian, mint 2005-ben.
Félmilliárd forintra perelik az Apple-t Kínában
Harminchét mű szerzői jogainak megsértéséért kilenc kínai író perli az Apple vállalatot, összesen csaknem félmilliárd forintnak megfelelő összeget követelve kárótlásként.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.