A kutatók szerint a legtöbb faj a víz hőmérséklete alapján tájékozódik. Csakúgy, mint az afrikai szavannákon élő állatok, a tengeri ragadozók is a legbőségesebb tápláléklelőhelyek, illetve a párzásra, valamint az ívásra a leginkább alkalmas tengeri területek mentén haladnak. A legtöbb tengeri vadcsapás a Kaliforniai-áramlat útját követi. A világ legnagyobb (állat)nyomkövető projektjében – az angol kifejezés szavainak kezdőbetűiből: a TOPP-ban – öt országból mintegy 75-en, biológusok, óceanológusok, mérnökök és informatikusok próbálták feltérképezni 23-féle csendes-óceáni predátor élőhelyét és szokásait. Körülbelül 1800 állatra szereltek jeladókat, amelyek adataiból kiderült, hogy a kaliforniai oroszlánfókák az egész életüket az Egyesült Államok nyugati partjai mentén élik le, a kék tonhalak csak kétéves koruk körül érkeznek a Japán-tengerből, viszont – a költöző madarakhoz hasonlóan – a kérgesteknősök és a lazaccápák évről évre akár 2000 kilométert is megtesznek.
Vízi szavannák a Csendes-óceánon
Az afrikai Serengeti-fennsíkhoz hasonlította a Csendes-óceán állatoktól zsúfolt Kaliforniai-áramlatát az a kutatócsoport, amely tíz éven át követte a tengeri nagyragadozók mozgását az USA nyugati partjainál.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.