A helyi rendőrség szombaton közölte, hogy a nyugat-szibériai Novoszibirszk térségében, Vagajcevo településen a műholdnak az egyik fél méter átmérőjű darabja egy házra zuhant és összetörte annak tetejét. A ház pedig az Űrhajós nevű utcában áll.A Moszkvától 800 kilométerre északra fekvő pleszecki űrrepülőtérről péntek este startolt a műholdat szállító Szojuz típusú hordozórakéta, amelynek harmadik fokozatában megszakadt az áramellátás, és ez okozta a rakéta és a Meridian mesterséges hold katasztrófáját. A Meridian polgári és katonai célokra egyaránt használható lett volna. Balszerencsék sorozata sújtja idestova egy éve az orosz űripart, január óta 33 indításból 5 végződött kudarccal. "Ez ismét rávilágít arra, hogy az (orosz) űripar válságban van" - ismerte el Vlagyimir Popovkin, az orosz űrügynökség (Roszkoszmosz) vezetője, akit áprilisban neveztek ki erre a posztra, hogy rendet teremtsen az iparágban. Popovkin kénytelen volt elismerni az újabb kudarc után, hogy nem kizárható a menesztése.Legutóbb novemberben történt hasonló eset. A bajkonuri űrrepülőtérről 8-án indították el a Mars apró holdját, a Phoboszt célba vevő orosz Fobosz-Grunt űrszondát, amely azonban a Föld körüli pályán már nem válaszolt az irányító központ parancsaira, így a hajtóművek beindítása nem sikerült. Az űrszonda várhatóan január elején zuhan vissza a Földre. Tizenöt éven belül ez lett volna Oroszország első bolygóközi missziója, amely körülbelül 5 milliárd rubelt, azaz megközelítőleg 35 milliárd forintot emésztett fel. Ennél jóval súlyosabb következményekkel járt az, hogy augusztusban a hordozórakéta meghibásodása miatt nem jutott el a kijelölt pályára, hanem lezuhant az Altáji terület egy lakatlan részén a Progressz M-12M orosz teherűrhajó, amely egyebek mellett élelmiszereket, oxigént, vizet, ruhaneműt vitt volna a Nemzetközi Űrállomásra. A kudarc miatt közel három hónapig nem tudtak újabb űrhajót indítani az űrállomásra. Oroszországban idén nagy pompával ünnepelték, hogy Jurij Gagarin személyében ötven évvel ezelőtt, 1961-ben jutott el az első ember a világűrbe.
Az Űrhajós utcában csapódott be a lezuhant műhold egy darabja
A sors iróniájaként az Űrhajós utcában csapódott be annak az orosz katonai távközlési műholdnak az egyik darabja, amely pénteken indítás közben visszazuhant a Földre.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.