Ilse Aigner panaszlevelében mindenekelőtt a Facebook arcfelismerő alkalmazását kifogásolja. Mint írta, a közösségi oldal üzemeltetője az alkalmazás révén úgynevezett biometrikus adatokat rögzít, ami ellentétes az Európai Unió és az Egyesült Államok közti adatvédelmi egyezménnyel. Az egyezmény alapján az amerikai vállalatoknak kötelességük az európai felhasználók adatait az uniós szabályok szerint kezelni. Ilse Aigner azt is kifogásolta levelében, hogy a Facebook 90 napig tárol a felhasználó által felkeresett webhelyekre vonatkozó adatokat, de erről nem tájékoztat kellő egyértelműséggel. Németországban a fogyasztóvédelmi miniszter mellett az egykori keletnémet állambiztonsági hivatal (Stasi) iratanyagát kezelő hivatal vezetője is bírálja a Facebook adatkezelési gyakorlatát. Roland Jahn szerint "a Facebookban az a veszélyes, hogy embereket olyan dolgokra használ, amelyekről az érintettek nem tudnak". Így egyebek között nem elfogadható, hogy a rendszerben megmaradhat adat, amelyről a felhasználó azt hiszi, hogy már törölte - idézték a Stasi-hivatal vezetőjét német lapok hétfőn.
A német fogyasztóvédelem bepanaszolta a Facebookot
Bepanaszolta a Facebookot a német fogyasztóvédelmi miniszter az Egyesült Államokban a fogyasztóvédelmi hatóság funkcióját is betöltő szövetségi kereskedelemi hivatalnál (FTC).
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.