A NASA Mars Exploration Rover programja keretében 2003-ban két űrszondát küldött a vörös bolygóra. Ezek a szondák nagyteljesítményű, napenergiával működtetett hatkerekű roverek, amelyek a Spirit és az Opportunity nevet kapták. 2004 januárjában landoltak a Mars ellenkező oldalain, egymástól 10 500 kilométeres távolságra. Az eredetileg néhány hónaposra tervezett küldetést a NASA többször meghosszabbította. A Spirit missziója idén májusban fejeződött be, amikor az amerikai űrkutatási hivatal végleg lemondott arról, hogy kapcsolatba próbáljon lépni a homok fogságába esett roverrel.Az Opportunity idén augusztusban érkezett a vörös bolygó óriáskráteréhez, a 22,5 kilométer átmérőjű Endeavour nyugati pereméhez; ez a negyedik kráter, amelyet vizsgál. Az Endeavourt azért iktatták a programba, mert sokkal korábbi, mint az eddig vizsgált képződmények, és lényegesen különbözik a többi krátertől. Az űrszondák által készített felvételek agyagásványokat mutattak ki, amelyek a feltételezések szerint a korai Mars meleg és nedves környezetében alakultak ki.Az Opportunity egy keskeny "gipszérre" bukkant, amely 1-2 centiméter széles és 40-50 centiméter hosszúságú. A marsjáró a lerakódást mikroszkopikus kamerájával (Microscopic Imager) vizsgálta, amely részletesen elemzi a kőzeteket és a felszínt. Ugyancsak vizsgálta alfa proton röntgen-spektrométerével (Alpha-Particle-X-Ray Spectrometer), amely a kőzetek alkotóelemeit határozza meg, és különböző szűrők segítéségével felvételeket is készített az árbocra szerelt kamerával (MastCam).Mint Steve Squyres, a program irányítója rámutatott: minden jel szerint az "ér" tiszta kalciumszulfát, bár további vizsgálatok szükségesek a lerakódás összetételének pontos megismeréséhez. "A kalciumszulfátot kőzeten átfolyó víz mossa ki, ez az ér viszont a sziklába "ékelődött", vagyis itt képződött" - emelte ki.Az Opportunity talált egy olyan kőzetet, amelyben igen magas a cink koncentrációja. Az ilyen lerakódások általában hidrotermális aktivitás eredményeként képződnek. "Az Opportunity összes eddigi felfedezése arra utal, hogy évmilliárdokkal ezelőtt a Marson a mainál nedvesebb, melegebb környezet volt" - összegezte Squyres.
Évmilliárdokkal ezelőtt víz folyt a Marson
Fényes gipszszerű anyagot észlelt az amerikai űrügynökség, a NASA Opportunity marsjárója: a lelet a víz egykori jelenlétére utal a vörös bolygón. A felfedezést az Amerikai Geofizikai Szövetség közgyűlésén jelentették be.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.