A rendkívül gazdag leletanyagból kiemelkedőnek számítanak a teljes csontvázak mellett a csak az Árpád-korra jellemző ezüst hajkarikák, de a helyenként közel kétméteres csatornaárkokból 12. századi pénzérmék, számszeríj-nyílhegy és római kori pénzérme is előkerült - sorolta Pintér László régész, a Veszprém Megyei Laczkó Dezső Múzeum munkatársa. A temetőt a 11. századi közösség létesítette feltehetően az 1164-ben alapított bencés monostor mellé, és egészen a török hódítás koráig, a 16. század végéig használhatták. Akkor a monostor a faluval együtt teljesen elpusztult - tette hozzá.A napokban megkezdett ásatás során az egykori monostor faragott kövei ugyancsak a felszínre kerültek az Árpád-kori téglák és kerámiák mellett. Pintér László tájékoztatása szerint a korabeli temetkezés jellegzetessége, hogy a templom körüli sírgödröket a felkartól a fejrészig terméskővel rakták körbe. Ez a hagyomány a 12. század körül elhal.A Jásdon előkerült leletanyagot restaurálásra, feldolgozásra a Laczkó Dezső Múzeumba szállítják, és a település tervei szerint falutörténeti kiállításon mutatják majd be. Az ásatásokat tavasszal folytatják. A szakember a temető feltárása mellett fontosnak tartaná a csatornázáson kívül eső omladékréteg további kutatását is, amely az egykori jásdi bencés monostorról szolgáltatna bővebb adatokat.
Ősi temetőt találtak Jásdon
A Veszprém megyei Jásdon folyó csatornázási munkálatok közben eddig közel negyven Árpád-kori sírt tártak fel, de a számuk becslések szerint megközelítheti a kétszázat a közművesítés területén.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.