A csillagászok két rangsorolási rendszert dolgoztak ki arra, hogy megbecsüljék az élet lehetőségét más égitesteken - olvasható a BBC News hírei között. Az egyik a Föld-hasonlósági index (Earth Similarity Index/ESI), a másik a bolygólakhatósági index (Planetary Habitability Index/PHI)."Az első kérdés, hogy a Földhöz hasonló feltételek megtalálhatók-e más bolygókon, mivel tapasztalásból tudjuk, hogy az ilyen viszonyok kedveznek az élet kialakulásának. A másik kérdés, hogy a Naprendszeren kívüli bolygókon (exobolygókon) létező feltételek lehetővé teszik-e bármilyen életforma kialakulását" - magyarázta Dirk Schulze-Makuch, a Washingtoni Állami Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője.Az ESI olyan kritériumokat vesz figyelembe, mint a vizsgált égitest mérete, sűrűsége és központi csillagától való távolsága. A PHI keretében azt nézik viszont, hogy szilárd felületű égitestről van-e szó, valamint rendelkezik-e légkörrel és mágneses térrel. Számításba vettek olyan tényezőket is, mint az élő szervezetek működéséhez szükséges energia, amelyet vagy a bolygó központi csillaga biztosít, vagy a súrlódási hőt termelő árapálymozgás. A PHI azt is figyelembe veszi, hogy lehetnek-e szerves vegyületek, valamint az életfontosságú vegyi reakciók lebonyolításához szükséges oldó folyadékok.Érthető módon 1-es lett a Föld ESI-indexe, a Naprendszeren kívül pedig a legjobb eredményt a Mérleg (Libra) csillagképben lévő Gliese 581g katalógusjelű bolygó kapta (0,89), amelynek létét sok csillagász vitatja. A harmadik helyezett ugyanezen rendszer másik tagja, a Gliese 581d (0,74).Jó besorolást (ESI 0,60) ért el egy Neptunusz méretű bolygó, a HD 69830 D a Hajó Fara (Puppis) csillagképben. Naprendszerünkben a Mars (0,70) és a Merkúr (0,60) ért el jó besorolást.A bolygólakhatósági index szerinti besorolás más eredményeket adott. Itt a Szaturnusz Titán-holdja végzett az élen (0,64), ezt követi a Mars (0,59), valamint a Jupiter Európa-holdja (0,47). Az exobolygók között ismét a Gliese 581g (0,49) és a Gliese 581 d (0,43) "győzedelmeskedett".
Lakható lehet a Szaturnusz egyik holdja?
A Szaturnusz Titán nevű holdját, valamint a Mérleg csillagképben, 20,5 fényévre lévő Gliese 581g bolygót tartja a leglakhatóbb idegen világnak egy nemzetközi kutatócsoport, amely az Astrobiology című folyóiratban publikálta tanulmányát.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.