Az Észak-Európában honos víziszárnyasok közül tizenöt fajnál végeztek "népszámlálást" a Helsinki Egyetem kutatói, akik három évtized adatait elemezve értékelték a költöző madarak vándorlási szokásait. Aleksi Lehikoinen kutatásvezető irányítása alatt 1979 óta madármegfigyelő önkéntesek számlálják meg naponta a szárnyasok csapatait, amelyek Skandinávián keresztül délre tartva áthaladnak a dél-finnországi ellenőrzőponton. "A három évtizedes követés azt mutatja, hogy egyes fajok akár egy hónappal is későbbre tolták migrációs időpontjukat" - összegezte Lehikoinen.A számlált tizenöt madárfajból hat indul jelentősen később vándorútjára, ami a kutatók szerint annak bizonyítéka, hogy a víziszárnyasok milyen gyorsan reagálnak az éghajlatváltozásra. Más tanulmányokhoz hasonlóan a finn vizsgálat is igazolta, hogy a felszíni vizek hőmérséklete még a levegő hőmérsékleténél is nagyobb ütemben emelkedett az elmúlt időszakban, ami azzal is jár, hogy több élelem áll az északon élő madárfajok rendelkezésére ősszel is.Mindez azzal a következménnyel jár, hogy egyes fajok például el sem repülnek már Nagy-Britanniába. "Csaknem az utolsó állomás vagyunk, így bizonyos fajok egyáltalán nem jönnek már, megállnak feljebb a repülőútvonalon" - magyarázta Geoff Hilton, a brit Víziszárnyasok és Vizes Élőhelyek Alapítvány (WWT) kutatója.
Egyre később indulnak délre a költöző madarak
Az észak-európai költöző madarak jelentős része megváltoztatta költözési szokásait az elmúlt évtizedekben, egyes fajok akár egy hónappal is később indulnak délre a korábbihoz képest - idézte finn kutatók megállapítását a BBC hírportálja.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.