A nagyragadozó kihalása nemcsak a biológiai sokféleséget veszélyeztetné, de annak a tizenhárom országnak a gazdasági stabilitását és biztonságát is, ahol a tigris még előfordul – mondta David Higgins, az Interpol környezetellenes bűncselekményekkel foglalkozó részlegének igazgatója."A népek, a nemzetek elveszítik a kormányukba, a jó kormányzásba és az olyan értékes fajok, mint a tigris megvédelmezését szolgáló törvény alkalmazásába vetett bizalmat" – hangsúlyozta David Higgins Hanoiban, az Interpol közgyűlésén.Az Interpol beindította a Ragadozó programot, amelynek célja az érintett országok (Banglades, Bhután, Kambodzsa, Kína, India, Indonézia, Laosz, Malajzia, Mianmar, Nepál, Oroszország, Thaiföld és Vietnám) politikájának, vámszabályainak és vadvédelmi intézkedéseinek összehangolása."A tigris szerveinek és a belőle származó termékeknek a határon átnyúló kereskedelme nagyon megnehezíti a törvény alkalmazását" – áll az Interpol közleményében.A vadászat és a természetes élőhelyének csökkenése miatt a tigrispopuláció jelentősen csökkent a múlt században. Míg 1900-ban 100 ezer tigris élt a Földön, jelenleg kevesebb mint 3500. A Vadvédelmi Világalap (WWF) szerint a bőréért és állítólagos gyógyhatású szerveiért vadászott tigris kihalhat 2020-ig, ha nem részesül védelemben.
A tigrisekért kampányol az Interpol
Tigrismentő kampányt indított az Interpol, a nemzetközi bűnüldöző szervezet szerint ugyanis a tigrisek kipusztulásának társadalmi és gazdasági következményei lennének.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.