Mint a PhysOrg tudományos hírportálon olvasható, az aszteroida titkaira az európai Rosetta űrszondának köszönhetően derült fény. Az űrszonda tavaly július 10-én, útban a 675 millió kilométerre lévő 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös felé haladva, 3170 kilométerre repült el a 21 Lutetia mellett. A felvételek, valamint a hőérzékelő és színképelemző szenzorok által szolgáltatott adatok elemzését három tanulmány ismerteti a Science pénteki számában.

A csillagászok számításai szerint a tojásalakú aszteroida hossza 121 kilométer, szélessége 75 kilométer, magassága pedig 101 kilométer. Felszíne igen változatos képet mutat: több krátert is találtak, amelyek kisebb égitestek becsapódásakor keletkeztek. A legnagyobb kráter átmérője eléri az 55 kilométert. A kisbolygó felszínén felfedeztek hegygerinceket és szakadékokat, de vannak sima, "fiatalabb" kinézetű síkságok is. Nem találtak ugyanakkor az aszteroidán víz, vagy jég jelenlétére utaló nyomokat. A 21 Lutetia "hegyét" regolit, azaz kozmikus por vastag rétege borítja. A kisbolygó igen nagy sűrűsége (3400 kilogramm köbméterenként), mérete és ősi felszíne megkülönbözteti minden más aszteroidától.

A szerzők egyike, Stephane Erard, a párizsi obszervatórium csillagásza, akik a színképelemzéseket irányította, úgy véli, hogy a 21 Lutetia planetizimál, azaz bolygócsíra. Ez olyan égitestek gyűjtőneve, amelyek a Naprendszer kialakulásakor az ősköd por- és gázfelhőjéből álltak össze. "Meggyőződésünk, hogy 21 Lutetia nem nagyobb égitestek ütközése során született. Sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy a korai Naprendszer maradványa. Ez az első ilyen jellegű égitest, amelyet tanulmányozhattunk, a bolygók keletkezésének +szemtanújáról+ van szó" - hangsúlyozta Stephane Erard.