A legnagyobb veszély azokat az állatokat veszélyezteti, amelyek véletlenül kerülnek a halászhálókba - derült ki az ENSZ környezetvédelmi programja, az UNEP hétfőn Bonnban bemutatott jelentéséből.Boris Culik kutató összeállította 72 fogascetfaj enciklopédiáját, amely tartalmazza a különböző fajok elterjedésére, vándorlási szokásaira és veszélyeztetettségére vonatkozó információkat. A fogascetek közé tartozik többek között az ámbrás cet, a barázdás bálna és a delfin.A különböző típusú hálókba gabalyodott állatok 86 százaléka életét veszti a küzdelemben. A halászat azokra a fajokra is hatással van, amelyeket közvetlenül nem is érint a vadászat. Az előnyben részesített zsákmányállatok túlhalászása miatt ebben az évben 13 faj került a veszélyeztetettek sorába. A tíz évvel ezelőtt nyilvánosságra hozott tanulmány még csak 11 ilyen fajról számolt be.Culik attól tart, további fajok tűnhetnek el, ha nem tesznek semmit a jelenség ellen. A vadon élő állatfajok megőrzéséről szóló megállapodás (CMS) gazdasági tanácsa novemberben dönt arról a határozatról, amely a halászati metódusok javítását irányozza elő a tengeri emlősök veszélyeztetettségének csökkentése érdekében.MTI/EPADe nem a halászat az állatok egyetlen ellensége. A bálnák hangokkal kommunikálnak a víz alatt, ezek segítségével navigálnak, találják meg zsákmányukat, így maradnak életben. A szeizmikus vizsgálatokkal, a víz alatti építkezésekkel és a katonai műveletekkel viszont az ember mindebben akadályozza az állatokat. Ez a zaj összesen 24 faj létét veszélyezteti. Tíz évvel ezelőtt még csak két ilyen fajt tartottak számon.
Nagy veszélyben vannak a bálnák és a delfinek
Jelentősen megnövekedett a fogascetek, például az ámbrás cetek és a delfinek veszélyeztetettsége az elmúlt tíz évben.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.