Az értékesítési darabszám alapján a Nokia után a világ második legnagyobb mobiltelefon gyártója a Samsung. A cég az idén számottevő mértékben növelte eladásait a telefonjaiban alkalmazott Google operációs rendszer, az Android népszerűségének köszönhetően. A Samsung a jövő héten teszi közzé harmadik negyedévi eredmény adatait. A Samsung értékesítési darabszám adatait rendszerint nem hozza nyilvánosságra. APA Strategy Analytics piackutató cég szerint a Samsung az idei első negyedévben 12 millió, a második negyedévben pedig 19 millió okostelefont értékesített. A tavalyi második negyedévben 3 millió darab volt az eladási szám. A dél-koreai elektronikai konszern korábban ebben a hónapban 4,0-4,4 ezer milliárd won (3,5-3,9 milliárd dollár) üzleti eredmény előrejelzést tett a harmadik negyedévre, lényegesen magasabbat a 3,3 ezer milliárd won-os elemzői előrejelzéseknél. A második negyedévben a konszern távközlési üzletága 13,7 százalékos üzleti eredmény kulcsot ért el, ami elemzői előrejelzések szerint a harmadik negyedévben tovább emelkedett és ennek köszönhetően a harmadik negyedéven első alkalommal a távközlési üzletág adja majd a konszern üzleti eredményének több mint 50 százalékát.
Lekörözte a Samsung az Apple-t
A Samsung Electronics Co. a szeptember 30-án zárt negyedévben több mint 20 millió darab okostelefont értékesített, többet az Apple Inc. szeptember 24-én zárt negyedik pénzügyi negyedévi 17,1 milliós eladásainál - írja a Dow Jones hírügynökség egy belső Samsung forrásra hivatkozva.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.