Lorenzo di Bonaventura.  Így hívják az úriembert, akit nem zavar a tény, hogy a klasszikus játékban fekete-fehér grafikával, és csipogó hangokkal megvalósított, a képernyőn lassan felénk haladó pixelhalmazokat kell lövöldöznünk. Egy film alapjául használni ezt a szituációt, bármennyire is kultikus játékról van szó, lássuk be, elég gyengécske. Ha valaki nem ismerné a klasszikust, íme itt egy kép.

 Lorenzo nem ismeretlen a filmiparban, producerként jelentős részt vállalt a Transformser c. moziban (nem elég tehát csak Michael Bay-t hibáztatni a gyengécske robotos moziért), de olyan filmek stáblistáján is megtalálható a neeve, mint a G.I. Joe: Rise of the Cobra, Salt, Doom vagy a Derailed. A hosszú nevű úriember számítógépes és játékrajongó körökben arról híres, hogy a szintén játéktermi klasszikus, ha lehet még a Space Invadersnél is egyszerűbb darabot, az „Asteroids” című játékot akarta filmre vinni. Ezt a szándékát bőszen hangoztatta, például az IGN-nek, alapos derültséget kelve a netezők között.

A Pac-Man filmről keringő hírek óta mi már semmin nem lepődünk meg, úgy tűnik a filmipar képes bármihez hozzányúlni, amihez a játékoknak csak köze van (érthető, elég nagy a célcsoport). Sajnos az eddigi próbálkozások nem sikerült túl jól, köszönhetően főleg a másik „híres” rendezőnek, Uwe Bollnak. Boll már elég sok játékot megfilmesített (mondjuk inkább úgy, hogy sárba tiport), többek között a Postal vagy a Bloodrayne is az ő nevéhez fűződik.

Félresikerült játék-megfilmesítésekról szóló kritikánk és összeállításunk itt olvasható.