David Hawley csak annyit árult el, hogy valóban kalóztámadás érte a számítógépeket, de minden rendben működik. Hozzátette, hogy vizsgálják a történteket, de részletekkel nem szolgálat.Ezt megelőzően a Bloomberg szellőztette meg, hogy az IMF számítógépes rendszerét hackerek támadták meg, akik "vélhetően egy külföldi kormányhoz köthetők". A hírügynökség úgy tudja, hogy az IMF elektronikus levelezését és más dokumentumokat érte kár. A támadás még a szexuális bűncselekménnyel vádolt Dominique Strauss-Kahn volt IMF-vezérigazgató letartóztatása, vagyis május 14-e előtt történt.APA kalóztámadás komolyságára utal, hogy "testvérintézet", a Világbank elővigyázatosságból megszakította internetes kapcsolatát az IMF-el. Tom Kellerman számítógépes szakértő - aki jól ismeri mindkét pénzintézet computeres hálózatát - azt mondta, hogy a kibertámadás elkövetői olyan programot akartak elhelyezni az IMF rendszerében, amely egyfajta "belső digitális jelenlétet" biztosított volna számukra. Ezzel betekintést nyerhettek volna nem nyilvános gazdasági adatokba. Megfogalmazása szerint "célzott támadás" történt, s ehhez kifejlesztettek egy kódot, amelyet ráeresztettek az IMF rendszerére.A The New York Times című amerikai napilap úgy tudja, hogy az IMF-et az elmúlt hónapokban súlyos és körmönfont támadások érték, s erről szerdán szerzett tudomást a pénzintézet igazgatóbizottsága. A történtekről nem adtak ki hivatalos tájékoztatást. April Cunningham, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője közölte, hogy az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is nyomoz a hackertámadások ügyében.Az elmúlt hónapokban több fontos nemzetközi intézet és nagyvállalat vált számítógépes kalózok célpontjává.
Hackertámadás érte az IMF számítógépes rendszerét
Hackertámadás érte a közelmúltban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) számítógépes rendszerét - erősítette meg szombaton a pénzintézet szóvivője.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.