Kaliforniai kutatók (Swartz Center for Computational Neuroscience a University of California, San Diego ) olyan megoldást mutattak be, amelynél gondolatokkal lehet hívást kezdeményezni. Mindez persze nem megy csak úgy magától (a gondolatoknak azért még nincsen akkora erejük), a felhasználónak egy speciális fejpántot kell viselnie (amely parányi EEG elektródákat tartalmaz), és a pántra egy pici bluetoothos eszköz csatlakozik. Ez utóbbi küldi vezeték nélküli kapcsolaton keresztül a „gondolatot” a Nokia N73-as telefonra, a készülék pedig feldolgozza a jeleket.
Azt persze tudni kell, hogy egyelőre csak számokkal működik a dolog, azaz a felhasználónak konkrét számjegyekre kell gondolnia (s hogy miképpen, azt előtte megtanítják neki, illetve az eszköznek). A kezdeti kísérletekben egy tíz számjegyű szám tárcsázásánál 75-80 százalékos találati pontosságot értek el, de a kutatók szerint egy kis gyakorlással akár a százszázalékos pontosság is elérhető.
Bár biztató kísérletek folynak a gondolatokkal irányított számítógépekkel, ez volt az első eset, hogy mobiltelefonnal is „értelmeztették” az agyi parancsokat. Ha az újdonság valóban piacképes lesz, nemcsak a gépkocsivezetőknek, de a fogyatékkal élőknek is sokat segíthet.
Ne használd a kezed: kezdeményezz hívást a gondolataiddal!
Kaliforniai kutatók (Swartz Center for Computational Neuroscience a University of California, San Diego ) olyan...
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.