A kutyakatakombák a Kr. e 747-730 körüli időszakból származnak, amikor a "fekete fáraók" (XXV. dinasztia núbiai fáraói) uralkodtak a Nílus-menti országban. Ebben az időszakban bizarr formát öltöttek a birodalomban az állatkultuszok - eddig 130 olyan nekropoliszt tártak fel, ahol bikákat, kígyókat, páviánokat, halakat és egereket temettek el. Egyetlen tömegsírban 180 ezer macska maradványait fedezték fel.
Jacques de Morgan (1857-1924) francia bányamérnök, geológus és régész 1897-ben fedezte fel Kairó közelében, Szakkarában a világ legnagyobb kutyatemetőjét. Felfedezése azonban feledésbe ment, s csak több mint egy évszázaddal később a Cardiffi Egyetem régészei Paul Nicholson vezetésével kezdték el feltárni az állati nekropoliszt - olvasható a LiveScience.com tudományos hírportálon.
A brit régészek szerint a katakombák mintegy nyolcmillió állattetemet rejtenek. E nagy szám alapján a szakemberek feltételezik, hogy az ókori egyiptomi főváros, Memphisz körzetében több ezer tenyészfarm volt, ahol ezeket az állatokat nevelték.
Szakkarában két rituális helyszín is volt az ebek számára. Az egyik közvetlenül Anubisz, az alvilág sakálfejű istenének szentélye alatt húzódott: itt áldozták fel a papok a templom kenneljeiben tartott kutyákat.
"Feltárásaink azt jelzik, hogy abban az időszakban igencsak eltérő volt a kapcsolat ember és az általa bálványozott állat között, mivel sok állatot akkor öltek le és mumifikáltak, amikor még néhány órásak, vagy naposak voltak. Ezek nem áldozati állatok voltak. Az állatmúmia felajánlása vallásos jellegű volt, az állat közvetítő volt az adományozó és az istenek között" - magyarázta Nicholson.
A szakkarai katakombák több millió kutyamúmiát őriznek
Több millió állat, főleg kutya és sakál maradványait találták meg régészek az egyiptomi sivatag homokja alatt húzódó katakombák feltárása során Szakkarában. A tetemek többsége néhány órás vagy néhány napos kölyök volt, amikor feláldozták és mumifikálták.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.