Az IDC piackutató cég nemrégiben közzétett jelentésében imponáló, 49,2 százalékos növekedést jósol 2011-ben az okostelefon-piacnak. Optimista előrejelzését azzal indokolja, hogy nagy valószínűséggel egyre többen fogják lecserélni hagyományos mobiltelefonjukat egy okosabb változatra. Egy másik jelentésbe kissé távolabbra pillant az IDC, és 2014-re a mobil alkalmazások számát több mint 76 milliárdra taksálja (csak összehasonlításképp: 2010-ben 10,9 milliárd ilyesfajta alkalmazást tartottak nyilván).
Persze nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy az okostelefonok előretörését jövendöljék, az IDC azonban tovább megy ennél, s még a mobilplatformok várható piaci részesedésének felvázolására is kísérletet tesz. Eszerint 2015-ben a piaci torta 45,4 százalékát az Android mondhatja a magáénak, a Blackberryé 13,7 százalék, míg az iOS-nek 15,3 százalék jut majd. A Symbian (ami már nemigen szerepel a Nokia hosszú távú terveiben) lecsökken majd 0,2 százalékra, míg a Windows Phone 7 közel 21 százalékos piaci részesedést mondhat majd a magáénak négy év múlva.
S hogy mit tehetnénk ehhez hozzá? Hát csak annyit: meglátjuk!
Milyen lesz az okostelefon-piac 2015-ben?
Az IDC piackutató cég nemrégiben közzétett jelentésében imponáló, 49,2 százalékos növekedést jósol 2011-ben az...
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.