A kiadók szervezete szerint az e-book-forgalomban több mint 115 százalékos növekedés figyelhető meg, azaz 2010 januárjában az eladásokból származó nettó 32,4 millió dolláros (6,2 milliárd forintos) bevételhez képest idén januárban már 69,9 millió dollár (13,4 milliárd forint) származott az elektronikus könyvek értékesítéséből. A gyors növekedéssel párhuzamosan viszont a hagyományos, papíralapú könyvek eladásai folyamatosan csökkennek. A felnőtteknek szóló keményfedeles könyvekből a tavaly januári 55,4 millió dollárról (10,6 milliárd forintról) idén januárban 49,1 millió dollárra (9,4 milliárd forintra) csökkent a bevétel, míg a puhafedeles könyvek értékesítése 30 százalékkal esett vissza egy év alatt - magyarázta az AAP.
Megduplázódott az amerikai e-book-forgalom
Az idei év elején több mint kétszer annyi elektronikus könyvet értékesítettek az Egyesült Államokban, mint az előző év hasonló időszakában - közölte az Amerikai Kiadók Szövetsége (AAP).
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.