A kívánatos célpont elmúlt 40 éves, nemrég vált el, özvegy vagy testi hibával rendelkezik. A csalók chatszobákban, internetes társkereső portálokon, közösségi fórumokon vadásznak áldozataikra, hogy a szerelmet pénzre válthassák.A kifejezetten szingli párkeresőkre specializálódó csalók pszichológiai trükköket alkalmazva ejtik csapdába áldozataikat: megértik és meghallgatják, versekkel és ajándékokkal kábítják őket, felépítve egy őszinte szerelem illúzióját. Később váratlan pénzügyi problémára hivatkozva pénzt kérnek: lehet, hogy csak pár ezer forintot feltöltőkártyára, hogy telefonon beszélhessenek, de kérhetnek akár tíz-, vagy százezreket is az utazás fedezésére, hogy végre találkozhassanak - közölte az egyesület pénteken az MTI-vel.Amikor az áldozat elküldi a kért pénzösszeget és hiába vár "kedvese" hívására vagy látogatására, derül ki, hogy bűncselekmény történt. Vannak azonban bizonyos intő jelek: mindenképpen gyanakodni kell, ha az amúgy állítólag igen jó körülmények közt élő, éppen külföldön tartózkodó új internetes ismerős célzásokat tesz átmeneti likviditási problémáira, ha szülei kifizethetetlenül magas kórházi kezelési költségre kezd panaszkodni. Gyanús, ha csak egyetlen fotót látott távszerelméről, ám az további képeket nem hajlandó küldeni. Különösen óvatosnak kell lenni a magukat külföldön szolgáló amerikai katonának, gazdag nigériai örökösöknek, illetve szerelemre vágyó feltűnően szép és fiatal szláv hölgyeknek kiadó személyekkel.Ha megtörtént a baj, érdemes feljelentést tenni, hiszen ezzel segíthet elkapni a bűnözőket és megelőzheti, hogy több áldozatot is szedjen a csaló. Szintén jó tanács: az új internetes ismerősnek érdemes az internetes keresők, vagy közös ismerősök útján utánanézni.
Netes társkeresés: a csalók a 40 felettiekre vadásznak
Egyre több személyt érintenek az internetes párkeresésekhez kapcsolódó csalások - hívja fel a figyelmet az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.