A napilap ismertetése szerint az újabb 16 epizód elkészítését a Norvég Alaptól elnyert 700 milliós támogatás tette lehetővé, ám a magyar közreműködésre aspirálók vitái miatt majdnem lemaradtak a szigorú határidőhöz kötött adományról.
A Mindentudás Egyeteme Kft. - az elmúlt évtized legsikeresebb ismeretterjesztő műsorfolyamát gyártó kht. utóda - két éve pályázott egy műsorötlettel a Norvég Alap támogatásait is kezelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez. 2009 áprilisában megtörtént az eredményhirdetés, ám az elnyert 700 millió forintot a közelmúltig nem vették igénybe, sőt, a legutóbbi időkig úgy tűnt, hogy a pénzt nem is tudják felhasználni. A kht.-t annak idején a Matáv és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) hozta létre, és ma is ez a két jogi személy bábáskodik a projekt körül, ám a kibontakozást nem az ő nézetkülönbségük hátráltatta: az alapítók minden fontos kérdésben egyetértettek. A Népszabadság információi szerint a konfliktus a kht. egykori stábjának néhány kulcsfigurája és az MTA között feszült.
Hogy hol lesznek láthatóak az adások, azt még pontosan nem lehet tudni. Szándéknyilatkozat született arról, hogy az MTV és a Duna Televízió is leadja az előadásokat (ezek mellett valószínűleg magazinműsorok is készülnek a 16 témáról), de kötelező érvényű szerződésről még nem tud a Népszabadság. Az viszont most is felmerült, hogy esetleg a kereskedelmi televíziók is beszállnának a sugárzásba.
Újra lesz Mindentudás Egyeteme
Újra lesz Mindentudás Egyeteme a tévében: csaknem kétévnyi huzavona után immár folyik a műsorok gyártásának előkészítése, és a program még ebben a hónapban adásba kerülhet - írja a keddi Népszabadság.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.