Az okostelefont bemutató sajtótájékoztatón a Sistema elnöke elmondta, az orosz intelligens telefont az amerikai Qualcomm félvezetőgyártóval és a mobil hálózati eszközöket, valamint mobilkészülékeket gyártó, Magyarországon is jelen lévő kínai ZTE céggel közösen fejlesztették ki. A Sistemának érdekeltségei vannak egyebek mellett a távközlésben, a sajtóban, a filmgyártásban, a kőolaj- és olajfeldolgozó iparban, az ingatlan- és a bankszektorban, az idegenforgalomban, és egy magán nyugdíjbiztosítóban. A társaság az utóbbi néhány évben intenzív terjeszkedésbe kezdett külföldön is.
Orosz okostelefon jön márciusban
Az orosz Sistema technológiai konszern a jövő év március 1-jén tervezi piacra dobni saját fejlesztésű okostelefonját, ami műszaki szempontból az Apple iPhone 4-es modelljéhez lesz hasonló - számolt be a RIA Novosti hírügynökség szerdán. A készülék ára 274 euró, hozzávetőleg 76 ezer forint lesz.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.