A csütörtöki bejelentés alighanem a földönkívüli élet bizonyítékait kutató vizsgálatokkal függ össze, azokra gyakorol majd nagy hatást. A felfedezést asztrobiológusok jelentik be, köztük Mary Voytek, a NASA asztrobiológiai programjának igazgatója. A sajtótájékoztatót csütörtökön, december másodikán, az USA keleti partvidékén érvényes idő (EST) szerint délután két órakor tartják. Mindezt a NASA élőben fogja közvetíteni a honlapján, amelyet ezen a linken lehet elérni.
Nagyhatású felfedezést jelent be csütörtökön a NASA
A NASA honlapja szerint az amerikai űrkutatási hivatal december másodikára egy asztrobiológiai felfedezésről tart sajtótájékoztatót. A hírrel együtt érkezett az az értesülés is, hogy a Science tudományos magazin embargós közleménye is várhatóan ekkor jelenik meg.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.