Az egyelőre HIP 13044b nevet viselő égitest, valamint csillaga egy olyan törpegalaxis maradványaihoz tartozik, amelyet 6-9 milliárd évvel ezelőtt a Tejútrendszer nyelt el. Minderről a Max Planck Intézet heidelbergi csillagászkutatói írtak a Science című tudományos folyóiratban.A bolygó és csillaga a Földtől kétezer fényévre kering a Kemence csillagképben a déli égbolton - derült ki az Európai Déli Obszervatórium (ESO) felfedezéséből. A HIP 13044b tömege legalább 1,25-ször haladja meg a Naprendszer legnagyobb bolygójának, a Jupiternek a tömegét.Tudósok eddig hozzávetőleg ötszáz planétát fedeztek fel a Naprendszeren kívül, ezek az exobolygók ugyanakkor mind a Tejútrendszer szülöttei. A távoli galaxisokban a bolygók a gigantikus távolság miatt nem mutathatók ki teljes bizonyossággal. Most "köszönhetően annak, hogy ez a törpegalaxis összeolvadt a miénkkel, a Tejútrendszeren kívül keletkezett bolygót fogtunk be elérhető távolságon belül a távcsöveinkkel" - magyarázta Rainer Klement, a tanulmány egyik vezető szerzője. A bolygó és csillaga az úgynevezett Helmi csillagáramlathoz tartozik, és egy olyan törpegalaxis maradványai, amely egybeolvadt a Tejútrendszerrel. "Számunkra ez nagy értékű felfedezés" - mondta Klement.A szakemberek azért is érdekesnek találják, mert a két égitest jelenleg olyan átalakuláson megy át, amely a jövőben a Naprendszerre is vár. Az egykor a Naphoz hasonló csillag létének végéhez közelít, már átesett azon vörösóriás-stádiumon, amikor a csillagok eredeti méretük többszörösére híznak, és kihűlnek. "A mi Napunk is vörös óriás lesz ötmilliárd év múlva" - mutattak rá a tudósok.A "kakukkfióka" bolygó mindeddig jól tűrte a csillaggal történteket, ennek oka, hogy pályája igen közel van a csillaghoz. A két égitest közötti távolság csak 12 százaléka a Föld és a Nap távolságának, a keringési idő 16,2 nap. A szakemberek arra is felfigyeltek, hogy a csillag több bolygót is lenyelt.A csillagászok szerint az újonnan felfedezett bolygó napjai mindazonáltal meg vannak számlálva, a csillag várhatóan tovább növekszik, és végül lenyeli a HIP 13044b-t.
Első ízben fedeztek fel a Tejútrendszeren kívüli bolygót
Első ízben a Tejútrendszeren kívül született bolygót fedeztek fel csillagászok.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.