Egyiptomi régészek I. Nektanebész fáraó (Kr.e. 380-362) uralkodásának idejéből származó tizenkét szfinxet tártak fel, ezek a szfinxek útjának utolsó szakasza mentén sorakoztak - jelentette be hétfőn közleményben a Egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács.
Nagyszabású projekt keretében tárják fel és restaurálják a Nílus keleti partján a luxori és a karnaki templomegyüttest összekötő szfinxek útját, amelyet III. Amenhotep idején, 3400 évvel ezelőtt építették. Az Újbirodalom idejétől kezdve ezen az úton vonult végig a Nílus áradásának második hónapjában az évenként megrendezett Opet-ünnep alkalmával a színpompás processzió, amely a szent bárkát és a benne rejtőzködő thébai triászt (Amon, Mut és Honszu) kísérte. Ámon, az istenek atyja, akinek különvált női része és felesége Mut volt, fiuk pedig Honszu. Ámon és Mut az Opet-ünnepkor egyesült minden évben. Az utat később a rómaiak is használták.
A 76 méter széles és 2,7 kilométer hosszúságú út mellett eredetileg nem kevesebb, mint 1350 szfinx sorakozott, amelyeket a XXX. dinasztia alapítójának, I. Nektanebésznek (Nektanebo, Nehetnebef) az uralkodása idején helyezték el az út mentén. Többségüket a római uralom alatt, illetve a középkorban elszállították és újrahasznosították. A feltárások során eddig számos szfinxtöredékre bukkantak, ezeket most restaurálják, hogy ismét felsorakoztassák az út mentén.
Az Egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács közleménye szerint feltárták az út utolsó szakaszát is, amely keletről nyugati irányban halad, a Nílusig vezet el, s körülbelül 600 méter hosszú. Az út érdekessége, hogy 20 méteres szakaszát az Asszuántól északra lévő Gebel esz-Szilszile-i kőfejtőből származó homokkővel borították.
Mint a közlemény rámutat, a leletnek az ad különleges jelentőséget, hogy a most feltárt útszakasz gyakran szerepelt ókori szövegekben. A legújabb leletek között számos római tárgy is szerepel, beleértve egy olajprést, valamint cserépedényeket.
Tucatnyi szfinxet tártak fel Luxorban
A 76 méter széles és 2,7 kilométer hosszúságú út mellett eredetileg nem kevesebb, mint 1350 szfinx sorakozott.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.