Azt gondolnánk, hogy az űrturizmus fogalma még a legtöbb ember számára túl drága, vagy túl riasztó, de a Richard Branson vezette Virgin Galactic már közel 400 helyfoglalást könyvelhetett el – írja a Travelline. A SpaceShipTwo nevű űrsikló 2011-ben szállítja majd az első turistákat az űrbe, amely egyébként októberben sikeres tesztrepülést hajtott végre a négy hajtóműves WhiteKnightTwo repülőgép segítségével. Ezen a nagy eseményen elég sok múlott, hiszen korábban több baleset és technikai probléma árnyékolta be a Virgin Galactic projektjét, nagyon kellett nekik a sikeres tesztelés, amelyről a Travelline oldalán megtekinthető videó is tanúskodik.
39 millió forintért lehetünk űrturisták 2011-ben - videók
Az űrturizmus bevezetésének sikereiről viszonylag keveset hallani hazánkban, pedig a vállalkozó kedvű milliárdos, Richard Branson nevével fémjelzett projekt már jövőre üzemképes lehet. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag bárki jegyet válthat magának a világűrbe, aki megengedheti magának a 200 ezer dolláros (vagyis közel 39 millió forintos) árat. Most megmutatjuk, milyen is lesz egy rövid kirándulás a Föld körül.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.