Képzeljük el, hogy a telefonunk segítségével a jövőben – illetve már a jelenben is – szinte mindenről azonnali információt kaphatunk. Persze nem úgy, hogy keresőszavakkal bajlódunk a böngészőben, elég csak egy adott pontra irányítani a kamerát, és máris megtudhatjuk, hogy az adott tartózkodási helyünkön pontosan mit találhatunk – írja a Travelline. Az augmented reality (AR) egészen új fogalom napjaink technikai szótárában, magyarul a kiterjesztett valóság a megfelelő kifejezés rá. Ennek a forradalmi találmánynak lényege a valóság virtuális kibővítése, vagyis olyan felhasználói élmény létrehozása, aminek lényege, hogy kameránkkal az interneten naprakész információt találhatunk – szinte mindenről, gyorsan, egyszerűen.
Telefonunk kamerája mutatja meg, hol ebédeljünk
A Travelline olyan forradalmi újdonságot mutat be, ami alapjaiban változtathatja meg életünket utazás közben, vagy a mindennapok során.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.