A 14 ország kutatóit tömörítő csapat a hét közepén tette közzé a hírt, miszerint a fúrók 2537,36 méteres mélységben elérték a kontinensnyi sziget kőzetburkát.A kutatók most jégmintákat vesznek, s ezekből próbálnak visszakövetkeztetni az úgynevezett eemi vagy más néven Riss-Würm földtörténeti korszak, a legutóbbi interglaciális - jégkorszakok közötti - periódus körülményeire. Ez a körülbelül 130 ezer évvel ezelőttől 115 ezer évvel ezelőttig tartó meleg időszak a kutatók szerint sok szempontból hasonlít a maihoz, ezért vizsgálata elősegítheti korunk klímaváltozásának jobb megértését."Eredményeink bővíteni fogják ismereteinket a klímarendszerről, és hozzájárulnak majd ahhoz, hogy jobban előre tudjuk jelezni a tengerszint-emelkedés ütemét és végső mértékét" - magyarázta Dorthe Dahl-Jensen, a Koppenhágai Egyetem jégszakértője, a kutatás vezetője. A kutatók többek közt arra a konkrét kérdésre keresik a választ, hogy mekkora volt a grönlandi jégtakaró kiterjedése 120 ezer évvel ezelőtt, amikor a légköri hőmérséklet a mainál 2-3 Celsius fokkal melegebb volt. Azt is megkísérlik meghatározni, hogy milyen mértékben és ütemben járult hozzá a grönlandi jég olvadása a tengerszint eemi korszakban bekövetkezett 5 méteres megemelkedéséhez. Dorthe Dahl-Jensen közlése szerint az első eredmények még idén megszülethetnek.A grönlandi jégborítás olvadásának közeljövőben várható menete tudományos viták tárgya. Egyes kutatók szerint a jég kiterjedése nagyjából stabil marad, mások szerint az olvadás akár 1 méterrel vagy még többel is megemelheti a világtenger szintjét a XXI. század folyamán.Korábbi hasonló grönlandi kutatások csak részleges eredményekkel tudtak szolgálni az eemi korszak körülményeiről, mert az átfúrt jégtakaró egyes rétegei elolvadtak vagy megsérültek.A vizsgálati módszerek közé tartozik a jégben található, üvegházgázokat tartalmazó buborékok és szerves maradványok elemzése és a jég kristályszerkezetének vizsgálata.
Kutatók a grönlandi jégből olvasnák ki a földi klíma jövőjét
Ötévnyi ásás után, 2,5 kilométernyi jégrétegen áthatolva a héten elérte Grönland szilárd burkát egy nemzetközi kutatócsapat, melynek célja, hogy a jégmintákból a Földön jelenleg zajló klímaváltozás jövőbeli menetére következtessen.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.