A piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatására kiírt pályázaton a közelmúltban a Montana Tudásmenedzsment Kft. olyan projektje nyert, amely alapjaiban forradalmasíthatja a hangalapú tartalomban való keresést.
A tudásmenedzsment eszköz használatában már jártasságot szerző vállalat a projekt keretében olyan kutatási feladat megvalósítását tűzte ki célul, amely a call centerekben tapasztalható igényekre nyújt majd megoldást, és amelyre a beszédfelismerés, a szövegbányászat és a szemantikai modellek integrálásával kereskedelmi forgalomban kapható termékek sorát lehet majd fejleszteni. A fejlesztés a telefonáló beszédének elemzésével automatikusan előre definiált kategóriákba képes majd sorolni a hívást, és ennek segítségével – akár emberi beavatkozás nélkül – folyamatok indítására ad lehetőséget, valamint a hívások tartalmára szolgáltatott, automatikusan készített statisztikákkal javíthatja a munka hatékonyságát, például a kedvezőbb erőforrás-allokálás vagy a munkaszervezés módosítása révén. A 2012 márciusában záruló fejlesztésre összesen 218 millió forint áll rendelkezésre az Európai Regionális Fejlesztési Alapból.
Külön érdekesség, hogy a fejlesztés ezúttal nem Budapesthez, hanem az észak-magyarországi régió egyik rohamosan fejlődő városához, Miskolchoz kötődik. A projekt eredményeinek felhasználója ugyanis a Vodafone Magyarország Regionális Ügyfélszolgálati Központja lesz, amely a borsodi megyeszékhelyen található. A hazánkban egyedülálló újdonságot képviselő projekt komplex kutatás-fejlesztési együttműködés keretében valósul meg, az ipari és a kutatói szféra összefogásával. Az innovatív hangbányászati eljárások kutatásában részt vesz a THINKTech Kutatási Központ, a BME Távközlési és Médiainformatikai Tanszék, az MTA Nyelvtudományi Intézete, valamint az AITIA INTERNATIONAL Informatikai Zrt. is.
Új, magyar nyelvű beszédfelismerő szoftver készül
A piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatására kiírt pályázaton a közelmúltban a Montana...
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.