Egyikük, Christian Ekstrom a hét végén elmondta, hogy a roncsot a Svédország és Finnország között fekvő Aland-szigeteknél találták meg, mintegy hatvan méteres mélységben. Feltételezésük szerint a hajó Oroszország felé tartott rakományával, amikor elsüllyedt. Nemzetiségét nem tudták megállapítani. A palackokról először azt hitték, hogy bor van bennük. Aztán amikor felszínre hoztak egyet, és a dugó eltávolítása után megkóstolták, rájöttek, hogy valójában pezsgőt kortyolgatnak. Sőt nem is akármilyet. "Mennyei, fenséges íze volt. Roppant édes, enyhe dohányra és tölgyfára emlékeztető árnyalattal" - lelkendezett a búvár. Úgy becsüli, hogy a nemes ital az 1780-as évekből származhat. Még legalább harminc palacknyit rejtenek belőle a roncsok. Bár Ekstrom meg van arról győződve, hogy a pezsgő igazi, és a régiségét illetően sem téved, mintát küldtek a nedűből Franciaországba, a pezsgő szülőhazájába (Champagne megye), hogy hitelesítsék. Carl-Jan Granqvist svéd borszakértő véleménye szerint ha a dugók érintetlenek, és a pezsgő tényleg valódi és iható, akkor egy-egy palack akár 50 000 eurót (hozzávetőleg 14 millió forintot) is megér.
A világ legöregebb pezsgőjére bukkantak svéd búvárok
Vélhetően a világ legöregebb, fogyasztható pezsgőjére bukkantak svéd búvárok a Balti-tengerben egy elsüllyedt hajó gyomrában.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.