A pánikgomb kialakítását tavaly novemberben vetették fel a brit hatóságok. Az alkalmazás lényege, hogy a gyerekek és a fiatalok a gyermekek kizsákmányolása ellen és az online védelem érdekében létrehozott brit gyermekvédelmi központnak (Child Exploitation and Online Protection Centre, Ceop) jelezhetnek, ha veszélyben érzik magukat.
A pánikgomb több hónapig tartó egyeztetés eredményeképpen született meg. A hosszú átfutási idő oka nagyrészt az volt, hogy a Facebook úgy gondolta, a saját bejelentőrendszere elég hatékony, és még idén tavasszal is határozott nemet mondott az alkalmazásra.
A hatóságok nem így látták, egyre határozottabban követelték a külső jelzőrendszert. Főleg miután a 17 éves Ashleigh Hall halálát okozta, hogy megismerkedett valakivel a közösségi oldalon, aki csak hazudta magáról, hogy tizenéves, valójában 33 volt és aberrált: elrabolta, megerőszakolta és meggyilkolta a lányt. Anglia, Wales és Skócia 44 rendőrfőnöke írta alá azt a levelet, amiben pánikgomb elhelyezését kérték minden egyes Facebook oldalra.
A Facebook/Ceop együttműködés eredményeképpen nemcsak a pánikgomb áll a gyerekek rendelkezésére, szélesebb körű felvilágosító munka is kezdetét vette. A sztárokkal, a zenével és a vizsgákkal kapcsolatos hírek mellett az internetes biztonságról is találnak információkat a gyerekek a Facebook/Ceop oldalon - áll a BBC hírében.
Mégis lesz pánikgomb a Facebookon
„Pánikgomb” alkalmazással bővült a Facebook: mostantól a brit fiatalok egyetlen kattintással jelezhetik, ha fenyegetve érzik magukat a platformon.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.