iObit Toolbox
Az iObit számtalan hasznos és jól sikerült alkalmazással van jelen a szoftverpiacon, ráadásul ezek egy része ingyenes (vagy van belőle kicsit lebutított ingyenes verzió is). Az új, Toolbox nevű kis programból egyelőre egy ingyenes béta változat áll rendelkezésre, így jelenleg inkább a kísérletező kedvűeknek jelenthet megoldást (lévén a béták általában nem hibátlanok), de nálunk egészen magabiztosan működött, így már érdemesnek találtuk arra, hogy megemlítsük a létezését.
A Toolbox hozza azt, amit egy „minden-egyben” rendszerkarbantartótól elvár az ember, ráadásul még telepíteni sem kell, így a rendszer karbantartását nem azzal kezdjük, hogy telepítünk szegényre még egy, kellően összetett szoftvert.
Cikk a programról >>>
Letöltés >>>
Freemake Video Converter
A program ízléses felületén akár a fogd és dobd módszert alkalmazva is listába gyűjthetjük az átalakítani kívánt videókat vagy éppen képeket, de a négy hatalmas, + jelekkel ellátott gombot használva is megtehetjük ugyanezt, fájltípusonként.
Ha összeszedtük, amit konvertálni szeretnénk, a program alsó részén található gombokra kattintva választhatjuk ki, hogy milyen formátumra konvertálnánk: AVI, MP4, WMV, 3GP, DVD vagy MP3 (utóbbi persze csak akkor, ha mindössze a hangra van szükségünk a videókból). Sőt akár azonnal feltölthetjük anyagainkat a Youtube-ra is, hogy megosszuk azokat másokkal az interneten (amúgy arra is kiváló, hogy mondjuk pont a Youtube-ról vagy más megosztókról letöltött FLV videókat konvertáljunk át a mobilunknak megfelelő formátumra).
Cikk a programról >>>
Letöltés >>>
Fotowall
Fotowall használata rém egyszerű: megnyitjuk az átalakítani kívánt fotót (vagy fotókat), majd tetszés szerint elrendezzük őket a fogd és vidd módszerrel a szoftver felületén. A képeket a sarkuknál fogva méretezhetjük, forgathatjuk, a felső, illetve jobb oldali széleken lévő kis ikonokra kattintva pedig tükrözhetjük is. Amelyik képre duplán kattintunk, azt teljes méretre rántja fel a program, így azt használhatjuk „alap háttérnek”, ha mondjuk a színátmenetes eredeti nem tetszik. A háttér típusát a Background gombra kattintva állíthatjuk, és ha az átmenetet választjuk, annak színeit a háttér jobb felső, illetve jobb alsó sarkában kattintva tudjuk megváltoztatni.
Cikk a programról >>>
Letöltés >>>
Firefox 4 béta
Immár elérhető a Firefox 4 első publikus béta verziója, amely számos külső és belső újdonságot tartogat leendő felhasználóinak.
Az első hivatalos béta változat a Mozilla honlapjáról tölthető le, Windowsra, OS X-re és Linuxra egyaránt.
Az új Firefox számos külső változáson esett át, ami talán a Windowsos verzió esetében a legszembetűnőbb, de a motorház alatt is van bőségesen újítás. Ilyen a HTML5, s ezzel együtt a Google WebM videoformátumának támogatása, a hardveres gyorsítás, a Java és CSS3 támogatás bővítése, számtalan hibajavítás és sebesség optimalizálás, biztonsági változtatások.
Cikk a programról >>>
Letöltés >>>
RAM Rush
Legyen bármennyire is megbízható a rendszerünk, időnként azért nem árt rendet tenni benne. Érthetően viszonylag ritkán nyúlunk a RAM-hoz, ahhoz a memóriához, amely a CPU által végrehajtandó programokat és a feldolgozandó adatokat tárolja. Pedig időnként ebben sem árt „takarítani” – a rendszerünk hálás lesz érte.
A RAM memória optimalizálásában egy remek ingyenes program, a RAM Rush lehet a segítségünkre (letölthető innen), amelyet minden olyan esetben érdemes bevetni, ha lassúnak érezzük az alkalmazásainkat.
Cikk a programról >>>
Letöltés >>>
Heti TOP 5 letöltés: a profi Windows-optimalizálótól a könnyen használható videokonvertálóig
iObit ToolboxAz iObit számtalan hasznos és jól sikerült alkalmazással van jelen a szoftverpiacon, ráadásul ezek egy...
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.