Valóságos "terepjárók" voltak a gigantikus dinoszauruszok

Ezek a gigantikus dinoszauruszok a titanoszauruszok voltak: az óriás növényevők mintegy 160 millió évvel ezelőtt jelentek meg bolygónkon, a csoportot a görög mitológiából ismert titánok után nevezték el. Egyik legnagyobb képviselőjük, az argentinoszaurusz hossza elérhette a 30 métert, testtömege pedig a 100 tonnát - olvasható a Discovery News hírei között.

Az argentinoszaurusz és a többi titanoszaurusz a szauropodák, a "hüllőmedencéjű" dinoszauruszok utolsó csoportját alkották. A szauropodák négy lábon járó, hosszú nyakú növényevők voltak, állcsontjaikban lapát formájú, a gyökerüknél széles, a végüknél keskeny fogak sorakoztak. Hatalmas testükhöz kis fej és hosszú farok tartozott, vastag lábaik öt lábujjban végződtek, amelyek közül csak hármon nőtt karom.

A titanoszauruszok még a többi szauropodához képes is kis fejjel rendelkeztek, megnyújtott, széles koponyájuk volt, nagy orrlyukaik közelében az orrcsontokon kinövések helyezkedtek el. A szauropodákhoz mérten aránylag rövid nyakkal és ostorszerű, de rövidebb farokkal rendelkeztek. Mellső lábaik zömökebbek, a hátsók hosszabbak voltak. A fosszíliákon talált bőrlenyomatok alapján megállapítható, hogy bőrük "páncélozott" volt, és gyöngyszerű pikkelyek által körülvett nagyobb pikkelyekből álló mintázat borította.

Philip Mannion és Paul Upchurch, a University College of London (UCL) paleontológusa arra a következtetésre jutott, hogy a kontinens belsejében és a hegyvidéken élő titanoszauruszok szélesebb "lábtartás" jellemezte, mint a tengerparton élő szauropodákat.  A két brit paleontológus évekkel ezelőtt kezdett el foglalkozni a szauropodákkal, az érdekelte őket, hogy volt-e különbség élőhelyeik között. Mintegy 2500 tételből álló adatbázist hoztak létre, amelybe belekerültek a szauropodák összes ismert előfordulási helyei a világon.

Később a kutatók figyelme a titanoszauruszok felé fordult azoknak a kőzeteknek a sajátosságai miatt, amelyekben fosszíliáikat felfedezték. Azok ugyanis rengeteg információval szolgálnak arra nézve, hogy merre élhettek ezek a gigantikus dinoszauruszok.

A UCL kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy a titanoszauruszok a kontinens belsejét, például a tavak és a folyók környékét, valamint a hegyvidéket részesítették előnyben, vagyis olyan térségeket, amelyekre az egyenetlen terepviszonyok voltak jellemzők.

"Ez megmagyarázhatja, hogy a titanoszauruszok miért élték túl 20 millió évvel az összes többi szauropodát. Lehet, hogy a szárazföld belsejében és a hegyvidékeken védettebb körülmények között éltek, mint partvidéki fajtársaik. Ez megóvta őket a kihalástól mindaddig, míg az összes többi dinoszaurusszal együtt el nem tűntek a Föld színéről" - magyarázta Philip Mannion.