Perelmannak március 18-án ítélte oda a díjat a bostoni Clay Intézet a Poincaré-sejtés 1904 óta keresett bizonyításáért. Az intézet tíz régi matematikai probléma megoldásának elismerésére alapította az Évezred-díjat, s egyenként egymillió dollárt helyezett kilátásba azzal a két feltétellel, hogy a munkát tudományos folyóiratban kell közzétenni és két éven belül ne sikerüljön megcáfolni. Az idős édesanyjával egy kicsi szentpétervári lakásban, a világtól teljesen elzárkózva, szinte remeteként élő Perelman nem felelt meg az egyik feltételnek, ugyanis munkáját az interneten tette közzé, de az intézet végül eltekintett e feltételtől.Az 1966-ban született Perelman négy éve feladta az állását, hogy nyugodtan dolgozhasson, és visszautasította egyebek között a matematikai Nobel-díjnak tekintett, és ugyancsak tetemes összeggel járó Fields-díjat 2006-ban - az átadás napján az erdőbe ment gombászni -, ezért feltételezték, hogy az Évezred-díjat és az egymillió dollárt sem veszi át. A Fields-díj átvételétől azzal zárkózott el, hogy a kitüntetés teljesen irreleváns számára. "Ha a bizonyítás helyes, nincs szükség külön elismerésre" - mondta akkor.Most azonban egyre nagyobb nyomás nehezedik rá, hogy ha nem tart igényt a pénzre, akkor is vegye át és költse másra. Több más szervezet mellett a Meleg Otthon elnevezésű, gyerekeket segélyező alapítvány arra bíztatta, hogy adja a pénzt a rászorulóknak. Még a kellő erkölcsi alapot is felkínálta, megállapítva, hogy a Fields-díj visszautasításával kellő tanúbizonyságot tett erkölcsi kiállásáról, és az Évezred-díjat - meg az egymillió dollárt - már bízvást elfogadhatja.A napokban Szergej Mironov, az Igazságos Oroszország párt és a parlament felsőházának elnöke már felhívást tett közzé, hogy hagyják békén a zseniális tudóst, hadd döntse el maga, mit akar tenni, és senki ne kotorásszon a zsebében. Perelman, ha nagy ritkán megszólal, csak annyit kér, hogy hagyják békén, és elmondja, hogy nem érdekli sem a hírnév, sem a pénz. "Sem munkámban, sem személyemben nincs semmi érdekes. Én csak tudom, ha azt mondom, hogy azok, akik ezt a felhajtást csinálják, nem a barátaim" - mondta a Komszomolszkaja Pravdának 2006-ban. Édesanyja egyszer annyit mondott el fiáról, hogy "Grisa szereti a zenét, meg a kását és a rántottát", és nem szeret emberekkel érintkezni.A héten az Évezred-díj kapcsán több újságíró is próbált vele beszélni. Az egyiknek a zárt lakásajtón keresztül annyit mondott: "Megvan mindenem, ami kell". Az Interfax hírügynökségnek pedig csütörtökön hasonlóan bőbeszédűen nyilatkozott: "Még gondolkodom" - mondta. A kérdésre, hogy ha átvenné, mégis mire költené a pénzt, így válaszolt: "Mondom, még gondolkodom". Végül az újságíró megkérdezte, hogyan értékeli, hogy néhány ismert szentpétervári kezdeményezte, hogy tegyék meg a város díszpolgárának, és a javaslat sok támogatóra akadt, Perelman kijelentette: "Negatívan. Nem akarom" - és ezzel véget is ért az interjú.
Nem akarja átvenni az egymillió dollárt az orosz zseni
Grigorij Perelman zseniális orosz matematikust egyre többen sürgetik, hogy vegye át az amerikai Clay Intézet által neki ítélt Évezred-díjat, és főleg a vele járó egymillió dollárt, de a tudós, aki még soha semmilyen kitüntetést nem vett át, "még gondolkodik".
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.