A Science tudományos magazin legutóbbi számában közölt tanulmány szerzői szerint a fém különleges rugalmassága lehetővé teszi, hogy visszatérjen eredeti formájába, ráadásul olyan további tulajdonságokkal rendelkezik, mint a rendkívüli nyújthatóság és a mágnesezettség változása.
Az új vasötvözet feszültségszintje mintegy kétszer nagyobb, mint a jelenleg legjobb tulajdonságúnak tartott nikkel-titán ötvözeté (a nitinolé), ezért széles körben használható lehet a sebészetben alkalmazott sztentek - az erek falát kitámasztó csövecskék - szállítására.
"Az ötvözet feszültségszintje nagyon magas, így annyira vékony huzal készíthető belőle, amellyel elérhető a testen belül az agy is, így sztentet szállíthatnak oda" - monda el T. Omori, a Tohoku Egyetem munkatársa, a tanulmány egyik szerzője.
Mint a kutató hozzátette, jelenleg nikkel-titán ötvözetből készült eszközzel juttatják be a szívbe a sztenteket, ám a huzal átmérője túl nagy ahhoz, hogy az agyba is bevezethető legyen, így erre a kérdésre az új vasötvözet lehet a válasz.
A rendkívül rugalmas vasötvözetet a földrengés által veszélyeztetett térségek épületeinél is alkalmazhatják. "Az épületeket deformálja a földrengés, ám a szuperelasztikus ötvözet visszatérítheti az épületet eredeti szerkezetébe" - magyarázta Omori.
Rugalmas, emlékező vasötvözetet fejlesztettek ki
Japán kutatók különlegesen rugalmas vasötvözetet, emlékező fémet hoztak létre, melyet reményeik szerint bonyolult szív- és agyműtéteknél, illetve földrengésveszélyes helyeken az épületeknél alkalmazhatnak majd.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.