A gyanútlan felhasználókat a közösségi portál nevében arra figyelmeztetik, hogy jelszavaikat a rendszer megváltoztatta, a belépéshez szükséges új tanúsítvány pedig a csatolt mellékletre kattintva igényelhető. A melléklet megnyitásával számtalan rosszindulatú szoftver töltődik le az áldozat számítógépére, többek között olyan alkalmazások, amelyek a jelszavak ellopására alkalmasak − közölte a McAfee internetes biztonságtechnikával és vírusvédelemmel foglalkozó szoftvercég.
A hackerek korábban már a Facebook belső levelezőrendszerén keresztül is küldtek fertőzött leveleket, a mostani támadást azonban a hagyományos e-mail csatornákra irányították. A Facebook szóvivője a vírussal kapcsolatos konkrét esetekről nem tudott beszámolni, az üzemeltetők azonban arra figyelmeztetnek, hogy senki se dőljön be az ilyen átveréseknek, és töröljék a kérdéses leveleket.
A McAfee számításai szerint kedd óta a hackerek több tízmillió kéretlen üzenetet küldhettek szét európai, ázsiai és az egyesült államokbeli felhasználóknak. "Ha a 400 millió felhasználó mindössze 10 százalékát sikerül becsapni, máris 40 millió sikeres támadásról beszélhetünk" − hangsúlyozta David Marcus, a szoftvercég kommunikációs igazgatója.
Új vírus lopja a Facebookos jelszavakat
A Facebook több mint 400 millió felhasználóját szemelte ki az a személyes, elsősorban bankkártyaadatok ellopására létrehozott vírus, amelyet kéretlen e-mailek formájában terjesztenek.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.