Szűcs József és csapata, a Debreceni Egyetem hallgatói már 2006 óra fejlesztik keresőjüket. A Google-uralom idejében keresőt fejleszteni – nos, ehhez már valóban elhivatottság szükséges.

A Bluu eredeti célja, hogy kereső- és kezdőlap legyen egyben. Végre publikussá vált a neten az 1.0-és tesztverzió.
Szűcs József és csapata, a Debreceni Egyetem hallgatói már 2006 óra fejlesztik keresőjüket. A Google-uralom idejében keresőt fejleszteni – nos, ehhez már valóban elhivatottság szükséges.

A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.