A rendezvénynek külön rangot ad, hogy a EuroCACS-t története során mindössze egyszer rendezték Kelet-Európában: 2002 után idén ismét fővárosunk nyerte el a rendezés jogát, ami elismerés az egész hazai informatikai szakmának is.
A konferencia az IT-kockázatokkal, IT-biztonsággal, IT-audittal, illetve megfelelőséggel foglalkozó szakembernek és vezetőnek szól. A három nap során négy párhuzamos szekcióban több mint 40 előadás hangzik majd el.
A 12 országból érkező előadók között négy magyar szakember is helyet kapott a nemzetközi programban. Az előadások az aktuális IT kihívásokra adható válaszokra fókuszálnak, beleértve azok üzleti, kockázati, megfelelőségi és ellenőrzési vonatkozásait is. A konferencia előtti és utáni napokban további hét workshop színesíti a szakmai kínálatot.
A konferencia egyedülálló lehetőséget jelent a hazai informatikai szakembereknek, hiszen „házhoz viszi” az élvonalbeli trendeket és gyakorlati megoldásokat, ráadásul a résztvevőknek lehetőségük van a személyes nemzetközi tapasztalatcserére és a szakmai kapcsolatok építésére is.
A közel 90 ezer szakembert tömörítő ISACA a világ vezető szakmai szervezete az informatikai audit, biztonság és irányítás területén közel 30 éve rendezi meg minden régióban a CACS (Computer Audit, Control and Security) konferenciáit, amely mára e szakterületeken egyértelműen a világ vezető szakmai konferenciasorozatává fejlődött.
EuroCACS: vezető IT-biztonsági konferencia Budapesten
A rendezvénynek külön rangot ad, hogy a EuroCACS-t története során mindössze egyszer rendezték Kelet-Európában: 2002...
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.