"Leszel a barátom?" - a gyerekek között gyakran elég ez a mondat is ahhoz, hogy kapcsolatot teremtsenek egymással. Felnőttek között ez bizony már nem működik. Amit mi a barátság szó alatt értünk, az olyan kapcsolat, amely a közös érdeklődésből, az együttes élményekből táplálkozik. Néhányunk számára azonban a Facebook visszalépést jelent az időben: sokan úgy jelölgetnek távoli ismerősökre, mint ahogy egykor az iskolaudvaron csapódtak egy másik gyerek mellé.
nullŐk a Facebookkal tulajdonképpen a barátság kiépítésének idejét - és energiáját - próbálják megspórolni. Miért is érdeklődnénk alkalmi ismerősünk hogyléte, szokásai felől, netán arról, hogy játszik-e online játékot (van-e virtuális farmja, akváriuma), mikor egy egyszerű ismerősjelöléssel minderre úgyis fény derül?
Azok a "félismeretlenek", akikkel egyszer találkoztunk egy hétvégi buliban, majd másnap ismerősnek jelölnek, az esetek többségében visszajelölhetők, tehát magunk is reménykedhetünk valamiféle folytatásban. Már feltéve, ha az illető nem a vadonatúj ruhánkat öntötte le vörösborral azon a bizonyos estén.
Mellékhatások
Más azonban a helyzet, ha egy kollégánk jelöl be. Következményekkel járhat, ha egyszerűen visszautasítjuk, hiszen mindennap találkozunk vele. Egyáltalán, miért tapasztaljuk növekvő mértékben, hogy a munkatársaink meg akarják osztani velünk Facebook-profiljukat?Joan Morris DiMicco, az IBM szociális hálózatokra szakosodott kutatója szerint részben azért, mert többségük nem látja előre a magánélet és a hivatal összekeveredéséből eredő "mellékhatásokat". Ráadásul erre még maga a Facebook is rásegít, hiszen ha akár csak egy munkatársunkat ismerősnek jelöltük, akkor a portál javaslatai között szerepelnek az ugyanott dolgozók.
Természetesen a legtöbbünknek semmiféle gondot nem okoz, ha a kollégáink egyben barátaink is - még ha csak a virtuális valóságban is. De azok számára, akik inkább elválasztanák egymástól életük két szféráját, számos olyan lehetőség kínálkozik, amellyel elkerülhető a durva visszautasítás anélkül, hogy teljes bepillantást engednének a magánéletükbe.
Az egyik ilyen, hogy megerősítjük az ismerősjelölést, majd a Facebook adatvédelmi beállításaiban korlátozzuk az információáramlást új "barátunk" felé. Ehhez például létrehozhatunk egy külön Facebook-csoportot a kollégákból, majd a beállítások között meghatározzuk, hogy e csoport mit láthat "belőlünk".
Lehet, hogy jövőre a főnökünk lesz
Barbara Pachter, a munkahelyi viselkedés szakértője szerint egy másik lehetőség, ha a munkatársakat inkább a Linkedln hálózatára irányítjuk, amelyet kifejezetten a szakmai kapcsolatok ápolására hoztak létre.
"Ha ezt tesszük, akkor reménykedhetünk benne, hogy a kollégák 'elfelejtenek' minket bejelölni a Facebookon" - mondta Pachter, a Rules@Work (Szabályok @ munkahelyen) című könyv szerzője a Reuters brit hírügynökségnek.
"Vagy kimenthetjük magunkat azzal, hogy megköszönjük a bejelölést, de visszautasítjuk egy üzenet kíséretében, amelyben közöljük: a Facebookot kizárólag a családunk és a legközelebbi barátaink közötti kapcsolattartásra használjuk, és kérjük, hogy csatlakozzon hozzánk inkább a szakmai hálózaton" - tette hozzá a szakértő.
Pachter szerint bárhogyan cselekszünk is, nagyon fontos, hogy ne sértsük meg kollégánkat - és nem kizárólag a jó modor és a "gyerekszoba" okán.
"Az a munkatárs, akit megsértettünk, lehet, hogy jövőre a főnökünk lesz" - figyelmeztet a szerző.
Hogyan utasítsuk vissza a Facebook-ismerősjelölteket?
"Ismerős" probléma: valaki olyan jelölt minket ismerősnek a Facebookon, akivel nem szívesen osztanánk meg profilunk vicces családi fényképeit, játékeredményeinket vagy a laza, gyerekkori haverjainkkal folytatott online pletykálkodásainkat. Hogyan utasítsunk vissza egy bejelölést anélkül, hogy küldőjét vérig sértenénk?
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.