Több éves hagyomány, hogy a mobil távközlés legnagyobb horderejű rendezvényén közös standon állít ki négy olyan informatikai, illetve elektronikai kis- és középvállalkozás, amely mobilszolgáltatók számára kínálnak szoftver- és hardvermegoldásokat. Bár eltérő szakmai területek művelői, elsődleges céljuk közös: az iparág élvonalába tartozó termékek és szolgáltatások értékesítése világszerte.
A nemzetközi eseménynek ismét Barcelona ad otthont, február 15 és 18 között, közel 50 ezer látogatót várva a világ minden tájáról. A világ legbefolyásosabb mobilszolgáltatói és beszállítói mellett megjelennek az élenjáró szórakoztatóipari, média és internetes cégek.
A kiállító cégekről:
Az Allround a nemzetközi piaci jelenlétet innovatív termékekkel alapozta meg, mára már a világ több mint húsz országában van jelen szoftvereivel, amelyek a számlázás, barangolás és a bevétel-biztosítás terén segítik a távközlési szolgáltatók működését. Az Allround számára a barcelonai esemény kiemelt fontosságú: az előző évek részvétele több sikeres ügyfélkapcsolatot eredményezett.
Az ITware 2001 óta van jelen a telekommunikációs piac élvonalában, beszállítója Magyarország legnagyobb mobilkommunikációs és távközlési cégeinek, partnere többek között a Magyar Telekom, az Antenna Hungária és az IQsys. A kiállításon a vállalat bemutatja legújabb,
• a televíziózás forradalmasítását célzó fejlesztését, a MOTIware-t, mely közösségi élménnyé varázsolja a mobiltelefonos tévézést (részletesebben itt) ;
• a korábbi kiállításokon nagy érdeklődést kiváltó FLEETware-t, a mobil technológián alapuló flottakövető alkalmazás legújabb verzióját, amellyel jelentősen csökkenthetők az autóflották költségei, valamint
• a Web Self Care alkalmazást, amely a komplex ügyintézési modulokkal jelentős költségmegtakarításra alkalmas.
A FlexiTon Kft. stabil és megbízható partnere a távközlési hálózatok üzemeltetőinek a hálózatkezelő szoftver megoldásuk és hálózati adatbázisuk szállításában. Az ARIADNE termékcsaládon alapuló rendszerek a világ 27 országában üzemelnek. Az ez évi kiállításon a cég az ARIADNE termékcsalád azon elemeit emeli ki, amelyek a jelenlegi gazdasági helyzetben segítik a szolgáltatókat. A megváltozott felhasználói szokások és az új szolgáltatások bevezetése miatt keletkezett kapacitásproblémák megoldására, illetve a hálózatbővítések optimális tervezésére kínál a FlexiTon megoldásokat.
A BHE Bonn Hungary Kft. RF & mikrohullámú kutatás-fejlesztéssel, valamint saját fejlesztésű termékek gyártásával foglalkozó vállalkozás, melynek a világ több országában vannak képviseletei. Kiemelkedő jelentőségű mobil termékcsaládja, amely mind aktív, mind passzív elemekből átfogó kínálatot nyújt a mobiloperátorok számára. Az idei kiállításon többek között az ismétlő (repeater) berendezéscsaládjának legújabb két elemét, az újgenerációs pico és optikai rendszert mutatja be.
Magyar cégek a mobiltávközlés legnagyobbjai között
Több éves hagyomány, hogy a mobil távközlés legnagyobb horderejű rendezvényén közös standon állít ki négy olyan...
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.