A neves gazdasági folyóirat sorozatban harmadszor koronázta az internet leghíresebb személyiségévé Hiltont, akinek eredeti neve Mario Armando Lavanderia. Az ellentmondásos megítélésű blogger honlapjára havonta 7,2 millióan kattintanak rá, ezzel övé az ötszáz leglátogatottabb oldal egyike - hívta fel a figyelmet a Forbes.
A hírességekről tabuk nélkül beszélő Hilton a Twitteren is rendkívül népszerű, a közösségi oldalon hozzávetőleg 1,77 millió követőt számlál. A miami születésű, saját megfogalmazása szerint Hollywood leggyűlöltebb weboldalát működtető blogger 2009-ben többek közt a melegházasságok ügyének felkarolásával hívta fel magára a figyelmet. Hiltont a Miss USA szépségkirálynő-választás zsűrijébe is meghívták, ahol emlékezetes pillanatok keretében faggatta Kalifornia szépét az azonos neműek házasságkötéséről alkotott véleményéről.
A Forbes listáján Michael Arrington, a TechCrunch nevű blog vezetője foglalja el a második helyet. A harmadik Pete Cashmore, a szintén nagy látogatottságnak örvendő Mashable.com technológiai blog működtetője.
Új szereplőként rögtön a negyedik pozíciót sikerült megkaparintania a Twittert létrehozó Evan Williamsnek és Biz Stone-nak, míg az ötödik Kevin Rose, a havonta 35 millió látogatót vonzó Digg.com közösségi hírportál atyja.
Ismét Perez Hilton a legnépszerűbb a neten
Ismét Perez Hilton kubai származású amerikai blogger bizonyult a világháló legnépszerűbb személyiségének a Forbes magazin szerint.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.