A BTM tájékoztatása szerint az intézmény Ős-, és Népvándorlás kori Osztályának munkatársai hatezer négyzetméternyi területen kutattak, s a Gyáli patak 2. ága mentén, egy homokdomb északkeleti lejtőjén tártak fel 170 sírt. Mint Horváth M. Attila ásatásvezető régész az MTI-nek elmondta, a sírok szinte mindegyikét valószínűleg a temetkezés után nem sokkal megbolygatták a sírrablók. Ismertetése szerint a sírrítusok és a megmaradt leletek alapján a lelőhely a Kr. u. VII-VIII. század fordulójára, illetve a VIII. századra keltezhető. Az elhunytakat fejjel észak-nyugatra, lábbal dél-keletre helyezték a sírba.
"Az avar korszakra az volt jellemző, hogy az elhunytakat a saját ágyukkal együtt temették el, ha pedig nem, akkor négy lábon álló faszerkezetben helyezték végső nyugalomra, amelyet beépítették a sírba. Ezeknek a nyomait találtuk meg a sírban - részben a keret, részben az agyaglábak lenyomatát fedeztük fel" - magyarázta Horváth M. Attila, hozzátéve, hogy akadt olyan sír is, amelynek az alját elkorhadt szerves anyag 5-6 centiméter vastagságú rétege borította. Ez arra utal, hogy esetenként állatbőrökkel bélelték ki a sírgödröt, ám biztosat csak az anyagvizsgálat elvégzése után lehet mondani.
Három olyan férfisír volt, amelyben az avaroknál általános fegyverzet maradványait találták meg a régészek. Az egyikben préselt lemezes, ezüstözött övgarnitúra maradványait sikerült fellelni. "Ebben a sírban egy nagyon enyhe ívelésű szablyát tettek a harcos mellé, akit természetesen az íjával együtt helyeztek végső nyugalomra. A másik temetkezésben préselt bronzból készült garnitúra maradványai kerültek elő, a harmadikban viszont egy egyenes kardot, valamint áttört díszes övveretsorozat találtunk. Varkocsszorítók is előkerültek: a férfiak varkocsban, mondhatni copfba kötve hordták a hajukat. A fonat végén bronzból készült szorítót viseltek, amely nem engedte kibomlani a hajukat" - fogalmazott az archeológus.
A női sírokból nagyon szép, bronzból és ezüstből készült fülbevalók kerültek elő, de találtak gyöngyökkel ékesített fülbevalókat is. A leletek között szerepel egy szép, faragott csont tűtartó, benne a vastűvel, de kerültek elő más csonteszközök, vascsiholók, kések és gyöngyök. Horváth M. Attila elmondta, hogy tojásmaradványok - a termékenységi kultusz jelképei is előkerültek. "Volt egy sírunk, amelyben két gyermek volt eltemetve, ott öt darab tojást találtunk. Az egész temetőben összesen 10 tojás maradványait leltük fel, női sírokban. Nagyon sok kerámiaedényt is találtunk - a 170 sírból 75 darab került elő, amelyekben étel-ital volt elhelyezve az elhunytak részére. Állati csontok - marha, juh és szárnyasok maradványai - is voltak a sírokban, amelyek nyilván ételáldozatként kerültek a sírba" - összegezte a leleteket Horváth M. Attila. Részletesen a feltárásokról a Budapesti Történeti Múzeum honlapján olvasható.
Avar kori temető az M0-ás nyomvonalán
Avar kori temetőt tártak fel a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) régészei az M0-ás autópálya új szakaszának nyomvonalán, Dunaharaszti és Vecsés között.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.