Az internetes bűnözéssel foglalkozó Internet Crime Complaint Center (IC3) honlapjára 2008-ban 275 284 panaszos beadvány érkezett, a különféle csalások áldozatai összesen 264,6 millió dolláros kárról számoltak be. „Külföldön bevett gyakorlat, hogy jelentik a számítógéppel elkövetett csalásokat, nálunk azonban ez még kevésbé jellemző. Sok esetben nem is derül fény a visszaélésre, így egyelőre nem ismert pontosan a hasonló jellegű bűncselekmények száma, de tapasztalataink alapján Magyarországon is egyre gyakoribbak az efféle visszaélések” – magyarázza Barta Csaba, a Deloitte Zrt. IT biztonsági tanácsadója, hozzátéve, hogy mind a magán-, mind a közszférában előfordulnak ilyen típusú bűncselekmények. Az üzleti életben az esetek többségében „házon belül” folyik le a vizsgálat, és nem feltétlenül van büntetőjogi következménye, belső munkatárs esetén inkább a munkaviszony megszüntetése jellemző. A közszférában felfedett visszaélések általában nagyobb médiavisszhangot kapnak, és nagyobb arányban van büntetőjogi következményük is. A vizsgálatot általában a helyi IT-biztonsági csapat végzi el. Ha azonban az eset felderítése túlmutat a belső szakemberek képességein vagy erőforrásain (vagy akár a csapat valamely tagjával kapcsolatos), illetve ha jogi útra terelődik az ügy, külső computer forensic szakértőre van szükség.
„Annak ellenére, hogy a számítógépes bűnözés egyre nagyobb méreteket ölt, és újabb és újabb területeket „hódít” meg, Magyarországon eddig nem létezett magyar nyelvű computer forensic képzés – mondta Fóti Marcell, a NetAcademia Oktatóközpont ügyvezetője. – Ezért döntöttünk úgy, hogy a Deloitte-tal közösen elindítjuk az EC-Council Computer Hacking Forensic Investigator tanfolyamát, melynek legújabb, 4-es verziója Európában először nálunk lesz elérhető.”
A tanfolyam célja, hogy ezt a viszonylag szerteágazó területet összefogja és bemutassa az ehhez kapcsolódó hazai és a nemzetközi jogi szabályozást, az egyes bűncselekménytípusokkal együtt. Arra is megpróbálnak fényt deríteni, hogy milyen jogi akadályai lehetnek a forensic vizsgálatoknak, és hogy milyen előzetes feltételeket kell kialakítani ahhoz, hogy egy ilyen vizsgálat a leghatékonyabb legyen.
A kurzuson a számítógép felhasználásával vagy számítógépes rendszer ellen elkövetett bűncselekmények felderítését ismerhetik meg a hallgatók. Ide tartozhatnak például az adatszivárgással kapcsolatos esetek, a számítógépes betörések, hackertámadások, a zsaroló üzenetek vagy az illegális CD-, DVD-másolatok készítésének vizsgálata. A résztvevők ezen felül megismerkedhetnek például a forensic-kel kapcsolatos, nemzetközi bíróságok által is elfogadott eljárásrendekkel, a szükséges hardverekkel és szoftverekkel, a hálózati eszközök és forgalom forensic vizsgálatával, a törölt adatok visszaállításával.
Ha további részletek érdeklik a computer forensickel kapcsolatban, figyelmébe ajánljuk Business IT Plusz 2009 című szakmai kiadványunkat, amelyet megrendelhet itt.
Új tanfolyam a számítógépes csalások felderítésére
Az internetes bűnözéssel foglalkozó Internet Crime Complaint Center (IC3) honlapjára 2008-ban 275 284 panaszos...
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.