Közleményük szerint az állam felségvizeinek területén 2009. január 1. és december 11. között 419 pusztult el a vízi emlősökből. Ez a szám 1974 óta - ekkor kezdték nyilvántartani e védett állatokat - a legmagasabb. Ezt megelőzően 2006-ban regisztráltak ilyen magas halálozást: ekkor 417 manátusz pusztult el.
A bizottság figyelmeztetett arra, hogy bizonyos időszakok között hatalmas különbségek lehetnek a tengeritehén-állomány csökkenésében, ezért senki se vonjon le messzemenő következtetéseket egyetlen év adataiból.
Idén megnövekedett az állatok és hajók ütközéséből származó halálesetek száma, valamint hideghullámok sorozata is sújtotta őket, emiatt főként a borjak pusztultak el nagy számban. Az időjárással összefüggő esetek száma (55) duplája a tavalyinak.
A karibi manátusz - amely közeli rokonságban áll az amazóniai és afrikai manátuszokkal, valamint az ausztráliai dugonggal - kifejlett állapotában nagyjából három méter hosszú és 450 kilogrammot nyom. Esetlen teste, ráncos, szakállas pofája miatt az állatbarátok egyik kedvence. Noha nincsen természetes ellensége, gyakran okozzák vesztét a mesterséges csatornák hajóemelői, maguk a hajók, valamint az, hogy könnyen megsérülnek a halászhálóktól és halcsapdáktól. A hideget szintén nehezen viselik, valamint érzékenyek a partmenti vizek vörösalgásodására.
Feltevések szerint a Florida partjainak közelében élő populáció valamicskét növekedett az elmúlt évtizedekben, köszönhetően a hajók számára kötelezővé tett sebességkorlátozásnak. Az állam szakemberei idén 3807 egyedet, azaz sosem látott mennyiséget számláltak össze belőlük.
Halálos évet zárnak a floridai tengeri tehenek
Rekordszámban pusztultak el a tengeri tehenek rendjébe tartozó karibi manátuszok idén Florida partjainál - áll az állam Hal- és Vadvédelmi Bizottságának jelentésében.
Olvastad már?
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Többet szexelnek a patkányok, irtózatos ütemű elszaporodásukhoz a felmelegedésnek is köze van
178 óra alatt 5 millió mérés eredménye: komolyabban kellene vennünk a mohát
A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a parkolóőrök munkáját
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.